
Fotó: Barabás Ákos
Egy személy könnyebben megsérült péntek délben, amikor három autó összeütközött a 13A országúton, Székelyudvarhely közelében, a lengyelfalvi eltérőnél.
2016. március 18., 16:082016. március 18., 16:08
2016. március 18., 16:282016. március 18., 16:28
Előzésbe kezdett Szejkefürdőnél egy fiatal zetelaki sofőr, aki Farkaslaka felé tartott, ám a manőver közben nekiütközött az előtte haladó autónak, amely be akart kanyarodni a Lengyelfalva felé vezető megyei útra. A zetelaki sofőr ugyanakkor egy másik gépjárművel is összekoccant, mely ki akart fordulni a megyei útról az országútra.
A baleset után a Lengyelfalvára betérő autó udvarhelyi sofőrjét kisebb sérülésekkel a székelyudvarhelyi kórházba vitték, ám nem kellett benntartani. Gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával indítanak kivizsgálást az ügyben – tájékoztatott Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, akitől megtudtuk, a baleset idején egyik sofőr sem volt ittas állapotban. Az ütközések következtében egyébként jelentős anyagi kár keletkezett.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!