
Fotó: Thomas Campean
Szövetség a Közösségért néven indítanának új pártot székelyudvarhelyi kezdeményezők.
2016. március 24., 20:062016. március 24., 20:06
Az alapító tagok között van Máthé László Ferenc, a Digital 3 Televíziót és Star Rádiót magában foglaló médiaegység főszerkesztője, Jakab Árpád, a nemrég megszűnt önkormányzati kiadvány, az Udvarhely napilap korábbi főszerkesztője, valamint Veress Zsolt Endre, az udvarhelyi polgármesteri hivatal munkatársa – derül ki a bukaresti törvényszék honlapján közzétett adatokból. Mint ismert, tavaly óta mindössze három ember „szövetsége” is elegendő a pártbejegyzéshez, nem kell ehhez átfogó aláírásgyűjtést szervezni.
A pártalapítással kapcsolatban kerestük csütörtökön Máthé László Ferencet, de cikkünk publikálásáig nem sikerült elérnünk.
Tekintettel arra, hogy a pártbejegyzés mögött a Bunta Levente kezdeményezésére létrejött – azóta meg is szűnt – napilap munkatársai vannak, megkérdeztük a polgármesterrel politikai konfliktusban álló udvarhelyszéki RMDSZ-vezetőt. Verestóy Attila azt mondta, hallott a szándékról. Úgy vélte, a hasonló szervezkedésekkel feladjuk az egyetemes érdekképviselet elvét, amelynek nemcsak lokálisan, hanem globálisan kell szolgálnia a magyar közösséget.
A Szövetség a Közösségért párt bejegyzéséről április 21-én dönt a bukaresti törvényszék – ezt öt napon belül lehet megfellebbezni.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.
szóljon hozzá!