
Fotó: Farkas Antal
A Góbé Termékcsaláddal partnerségben a székelyudvarhelyi Székely Pajzs Egyesület harmadszor rendezte meg az Udvarhelyszéki Rovásírásversenyt és Műveltségi vetélkedőt: a verseny első helyezettjei az erdélyi rovásírásversenyen képviselik majd vidékünket.
2013. április 07., 17:072013. április 07., 17:07
Huszonöten vettek részt a székelyudvarhelyi Móra Ferenc Általános Iskolában tartott vetélkedőn: a Székely Pajzs Egyesület ezúttal is négy korcsoport – elemisták, általános és középiskolás diákok, illetve felnőttek – számára hirdetette meg a versenyt. „Idén sajnos nem voltak jelentkezők az A, tehát a III.- IV. osztályosok kategóriájában, hisz az Iskola másként programmal egybeesett a felkészülési időszak. Viszont nagy örülünk annak, hogy ezúttal sokkal több felnőtt jelentkezett, mint a korábbi években” – mondta el Waum Péter szervező. A versenyzőknek latin betűkkel, illetve arab számokkal írt szövegeket kellett rovásra átírni és vissza, de a nyelvi rész mellett a Kárpát-medencei rovásleletekkel kapcsolatos ismereteiket is felmérték a szervezők. „Csatlakoztunk az erdélyi rovásversenyhez, mely Szamosújváron lesz ezen a héten, így alkalmazkodtunk az egységes elvárásokhoz is, tehát a Forrai Sándor rovás-ábécéjét használjuk” – jegyezte meg a szervező hozzáfűzvén, az udvarhelyszéki verseny első helyezettjei Udvarhelyszéket képviselhetik majd az országos megmérettetésen.
A Székely Pajzs Egyesület egyébként már több éve tart rovásírás tanfolyamot Udvarhelyen: az ősi írásmód alapjainak elsajátítására mindössze tízszer másfél órát kell szánni a jelentkezőknek. „Az óráknak van egy kötött menetrendje: a betűket – melyeket stílusuk szerint három csoportba (egyszáras, többszáras és összetett betűk) lehet sorolni – tanuljuk előbb, aztán az összerovással foglalkozunk. A rovásírás egy szépsége, hogy idő- és helymegtakarítás miatt, a különböző szavakat rövidíteni, ősszeróni is lehet. A későbbiekben megtanuljuk a számokat, illetve azt is kipróbáljuk, hogy fára hogyan lehet róni. A tízedik, felmérő óra előtt egy alkalommal a Kárpát-medencei rovásleletekkel is foglalkozunk” – vázolta Dénes Csaba rovásoktató, aki maga is részt vett a rovásírásverseny kiértékelő-bizottságában.
A legjobbnak tehát az V. – VIII. osztályosok közül az oroszhegyi Petőfi Sándor Általános Iskola diákja, Tamás Edit bizonyult, a középiskolások közül Tamás Erika, a Tamási Áron Gimnázium tanulója nyerte el az első díjat, illetve a felnőttek korcsoportjában Orbán Levente volt a legjobb. A Góbé Termékcsalád jóvoltából minden kategória első három helyezettje ajándékban részesült, illetve a résztvevőket kis svédasztalos falatozásra invitálták a szervezők.
Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
szóljon hozzá!