Hargitai gomba német konyhán

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

Derűlátón tekint a jövőbe a zetelaki gyümölcsfeldolgozót működtető Székelygyümölcs Egyesület elnöke, Már István: bár az elmúlt két évben az időjárási viszonyok miatti jelentős terméskiesés egyáltalán nem kedvezett a műhely működésének – főleg gombából volt nagyon kevés –, idén várhatóan ilyen problémákkal nem kell majd szembenézni.

Jánosi András

2014. július 10., 21:062014. július 10., 21:06

A 2012-ben átadott zetelaki műhely felújított termei egyelőre üresek, az egyesület elnöke ottjártunkkor megmutatta, a mélyhűtő már tele van gombával, az egyik helyiségben pedig savanyított gombával telerakott befőttes üvegek sorjáznak. „A harmadik évnek vágtunk neki, és ezúttal olyan idény ígérkezik, amilyenre vártunk: az időjárás kedvezett a gombának, így bő termésre számítunk. Az első szedés minősége még nem üti az elvárt szintet, azonban hamarosan indul a begyűjtés, ősszel pedig várhatóan teljes gőzzel belevágunk a munkába” – vázolta a helyzetet Már István.

Kezdeti akadályok

Az első évben tíz tonna gomba és tíz tonna áfonya begyűjtését tervezték, és indulásból túlszárnyalták a tervezett mennyiséget – számolt be Már. „Összesen19 tonna gombát és 22 tonna áfonyát gyűjtöttünk, emiatt szerződést kellett kötnünk egy betfalvi feldolgozóval, hogy tudjuk hűtőbe rakni a terményt.” Tavaly egyébként 19 tonna áfonyát, 15 tonna málnát, 7 tonna szedret és 23,5 tonna gombát értékesítettek.

„Betörni a piacra ezekkel a termékekkel csak gondos tervezéssel lehet. Végre ebben az évben sikerült egy olyan német partnert biztosítanunk magunknak, aki legkevesebb 25 tonna gomba és 30 tonna áfonya felvásárlását vállalta” – fejtette ki a szakember. Elmondta, minden évben meg kellett újítani az igazolást a bioélelmiszer minősítéshez, biztosítani kellett a minőséget és a mennyiséget, de az új partner számára az is fontos volt, hogy a termékek bemutatásában az egyesület is részt vegyen. „Az igényelt mennyiséghez prospektust mellékeltünk, melyben feltüntettük, hogy a gomba hol terem, kik szedik, hogyan kezelik, és milyen közösségépítő szerepe van annak, hogy valaki egy német üzletben leveszi a tálca gombát a polcról” – magyarázta el az egyesület elnöke.

Az első szerződés három évre szól, amely szerint kész, feldolgozott terméket szállítanak Zetelakáról Németországba. Gombák esetében kész terméknek számít a nyers gomba, a mélyhűtött, a szárított és a tartósított gomba. „A friss gombát is átveszi a partner. Feldolgozása annyiból áll, hogy kíméletesen pucoljuk, gőzzel fertőtlenítjük, csomagoljuk, minőségét ellenőrizzük, felcímkézzük, ellátjuk prospektussal, 0 és 2 Celsius-fok között tároljuk, és szállítjuk. Savanyítással tartósítjuk a gombát, nyilván így hosszabb a szavatossági ideje” – magyarázta. A szerződés értelmében a 25 tonna a legkevesebb mennyiség, amennyit kell szállítaniuk, de többet is átvesznek, ha a partner fel tudja azt dolgozni. „A szerződés megkötésével a Székelygyümölcs Egyesület az egyik legfontosabb lépést tette meg” – jegyezte meg Már István.

Kié a gomba?

Mint mondta, a rendszerváltás utáni „vadkapitalizmus” valamelyest enyhülni látszik. „Eddig rendben volt, hogy külföldiek jöttek és vásárolták fel a begyűjtött gombát, de az ilyen közösségi vállalkozások, mint amilyen a Székelygyümölcs Egyesület, lassan ráébresztenek mindenkit, hogy óvatosabban kezeljük forrásainkat” – magyarázta. „Az út szélén zsák- és vederszámra gombát árulók bizony törvényt sértenek. A gomba azé, akinek az erdejében megterem. Ha odamegy egy ilyen szedő a begyűjtőközponthoz leadni a termést, nem a saját portékáját árulja. Pénzt kizárólag a munkájáért kap. A zetelaki közbirtokosságon kívül már megszereztük az együttműködési szerződést a Madéfalvi Zöldség- és Gyümölcsfeldolgozók Egyesületével, amelyhez hat közbirtokosság tartozik, de terveink szerint a későbbiekben a Hargita megyei erdők ötven százalékában mi szednénk le a terményt. Ennek érdekében együttműködünk a megyei önkormányzattal és a prefektúrával.”


Nem kizárólag kereskedelmi vállalkozás

Inkább közösségépítő szerepe van az egyesületnek, mint kereskedelmi – tette hozzá a szakember. Elmondta, ismeretterjesztő anyagot is összeállítanak a begyűjtők számára, a kiterjesztett begyűjtési területről származó termék minőségén ezáltal is javítanának. „A német fogyasztó is szívesen vásárolja azt a terméket, amiről tudja, hogy az árából milyen közösség fejlődik” – összegzett a vezető.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés