Több mint ötven gazda vett részt a székelyszentkirályi Szarvasmarhatartó Gazdák Egyesületének pénteki gyűlésén. Megbeszélték a tejjel és a legelőkkel kapcsolatos problémákat, illetve pásztorokat is fogadtak az idei szezonra.
2015. március 01., 14:502015. március 01., 14:50
Módosították az egyesület alapszabályzatát, így a továbbiakban nemcsak a szarvasmarhatartás támogatásával kapcsolatos pályázatokon vehetnek részt, hanem kecske- és juhtartás, gyümölcstermesztés, illetve kulturális és egyéb rendezvények megszervezéséhez is igényelhetik a kiírt összegeket – közölte Bodó József állatorvos, a székelyszentkirályi szarvasmarhatartók egyesületének elnöke. A tavalyi év bevételeinek – amelyek egyebek mellett a földalapú támogatásokból, az állatok után kapott támogatásokból és a tej után kapott összegből álltak – felsorolásakor kiemelte, több mint tízezer lejes veszteséget okozott a gazdáknak a rossz minőségű, esetenként felvizezett tej, melynek kifizetését megtagadták az illetékesek. A kiadások terén lényegesnek számít, hogy nagyjából 15 kilométer hosszú útszakaszt javítottak fel a faluban és környékén, kifizették a szükséges adókat, adományokat adtak vallási és civil szervezeteknek, támogatták az iskolások nyári táborát, állatitatókat javítottak fel, takarították a legelőket és kifizették a szükséges területek bérleti díját. Ezenkívül az egyesület tagjait is segítették, hiszen volt olyan, akinek nagyobb összeget kölcsönöztek, de a keresztúri tejgyárnak is adtak pénzt, kisebb kamattal, mint amennyit a bank kér.
Ezentúl tíz banival kevesebbet fognak fizetni a tejért tavalyhoz képest (1,1 lejt literenként), mivel máshol is lejöttek az árak, így az erős piaci verseny miatt egyre nehezebben, egyre kisebb nyereséggel tudják eladni a termékeiket – magyarázta Bálint Sándor, a keresztúri tejgyár elnöke. Bálint megígérte, hogy a gyár továbbra is felvásárolja a szentkirályi csarnoktól a tejet, azonban ennek hosszútávú fenntarthatósága érdekében elengedhetetlen volt a felvásárlási ár csökkentése. A gazdák többsége ugyanakkor nem értette, egyesek miért kapnak nagyobb összeget az általuk beszolgáltatott tejért. Péter József, az egyesület titkára rámutatott, néhányan vásároltak a keresztúri tejgyár részvényeiből, nekik pedig ekkor azt ígérték, hogy jutalékaikat bonuszokként, illetve a tej árába beleszámítva osztják ki.
Ausztriában gyűjthetett tapasztalatokat az egyesület jóvoltából Balázs Imre pásztor, aki elmondta, ott is vannak kevesebb, illetve több állatot tartó gazdák, akik közül nem mindenki tagja a gazdák szövetkezetének, továbbá sokan az európai uniós támogatások igénylése nélkül is fent tudják tartani magukat. „Vannak kint piacokhoz hasonító létesítmények, ahová bárki beviheti eladásra kínált állatait, amelyet az ott dolgozók azonnal kifizetnek nekik, akkor is, ha csak később tudják azokat értékesíteni. Szerintem, ha Székelyföldön is létrehoznánk egy ilyet, az nagyban megkönnyítené a helyi gazdák mindennapjait” – osztotta meg Balázs Imre, hozzátéve, hogy ondót is hoztak haza Ausztriából, amelyből érdemes vásárolniuk az itteni gazdáknak.
„Jól felszerelt húsfeldolgozót hoznánk létre, ahol a gazdák többek között a kényszervágásokat is megoldhatnák higiénikus körülmények között. Ennek működtetéséhez természetesen egy megbízható és megfelelő tudással rendelkező szakemberre is szükség van, akit meg is találtunk a közelmúltban” – fejtette ki Bodó József. Mint mondta, javításra szorul a Tilaszói utcában lévő híd is, amely a téli időszakban szinte teljesen használhatatlan – a feljavításhoz szükség van az egyesület tagjainak segítségére is. Rendbe tennék ugyanakkor az itatókat a legelőkön, továbbá segíteni fognak a helyi iskolának is egy kert kialakításában, amelybe csemetéket ültethetnek majd a gyerekek, így sajátítva el a gazdálkodás alapjait. Bodó József kiemelte, fontos, hogy megmentsék a falu régi épületeit is, idén Pál Ferenc házának megőrzése érdekében tesznek lépéseket. Összesen négy pásztort fogadtak meg a mostani gyűlésen, közülük egy a juhokra vigyáz, egy a legelőn alvó tehenekre, kettő pedig a hazajáró csordákat felügyeli. Néhány kérdésben, mint például a legelőtakarítás vagy az idei tagsági díj meghatározása, nem született megoldás a mostani gyűlésen, így ezek ügyében további egyeztetésekre lesz szükség.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!