
Fotó: Kristó Róbert
A higiéniai előírások megszegése, valamint nem megfelelő raktározási körülmények miatt több ezer lejre büntetett, illetve írásos figyelmeztetést rótt ki a Hargita Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság két udvarhelyszéki vállalkozásra.
2014. december 21., 18:482014. december 21., 18:48
A hatóság a határidős szolgálati feladatok miatt mostanáig nem tudott kellő energiát fordítani az ellenőrzésekre. A hússal, hústermékekkel, valamint ezek értékesítésével foglalkozó vállalkozások élelmiszer-biztonsági ellenőrzése mostantól válik intenzívvé – tudtuk meg Püsök Lászlótól. A hatóság szóvivője elmondta, valamivel kevesebb mint húsz vállalakozásnál végeztek ellenőrzéseket. A két említett udvarhelyszéki cég egyike egy húsfeldolgozó, ennél a higiéniai előírásokat szegték meg, amiért kétezer lejes pénzbírságot alkalmazott a megyei állat-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági igazgatóság, a másik cég egy gyorsétterem, amelyben a tárolási körülmények nem voltak megfelelők. Utóbbi írásos figyelmeztetést kapott.
A hússal, húskészítményekkel dolgozó kereskedelmi egységek jelentős részét még csak ezután fogja ellenőrizni a hatóság, a húsfeldolgozók, mészárszékek, hentesüzletek mellett a húskészítményeket forgalmazó boltokat, üzletközpontokat is ellenőrzik, valamint olyan vendéglőket és panziókat is, ahol az ünnepeken mulatságokat rendeznek. Ellenőrzik ugyanakkor az állatpiacokat és a hússzállítmányokat is.
Hosszabb menetidőre és megnövekedett forgalomra figyelmeztet a helyi rendőrség szeptember 7-én, az új tanév első napján. Az iskolák környékén és a város főbb útvonalain már a reggeli órákban torlódások alakulhatnak ki.
Az idei Erdélyi Táncháztalálkozón résztvevő népes közösség pénteken délután vonult fel Székelyudvarhely utcáin – látványos képriportunkban mutatjuk a pillanatokat.
Kerítésnek hajtott autójával egy 40 éves férfi csütörtök este Homoródszentmártonban – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Megrepedt egy gázvezeték Székelyudvarhelyen, a Petrom benzinkút közelében munkálatok végzése közben csütörtökön. A helyszínre a székelyudvarhelyi tűzoltók vonultak ki.
Életének 67., papságának 42. évében szerdán elhunyt Daniel Ernő nyugalmazott plébános, szentszéki tanácsos, temetése pénteken lesz.
A tanévkezdéssel együtt újraindul a Lábbusz Székelyudvarhelyen is. A program működtetéséhez önkéntes sofőröket is keresnek.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás szeptember 3-án Székelykeresztúr és Alsóboldogfalva egyes részein.
Jelentős lépést tettek az emlődaganatok korszerű sebészeti ellátásában a Székelyudvarhelyi Városi Kórházban. Az új technológiával már hat műtétet végeztek.
Lezárják az autós forgalom előtt szerda reggel 8 órától a Bethlen Gábor utca bíróság és kórházi körforgalom közötti szakaszát Székelyudvarhelyen.
Elkezdődött Székelyudvarhely köves utcáinak őszi karbantartása, ezért a következő időszakban több városrészben is ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani.
szóljon hozzá!