Gondok a Vakkantónál

•  Fotó: Lukácsi Lehel

Fotó: Lukácsi Lehel

A gazdik egy része nem tartja be a Bethlen-lakótelepi Vakkantó kutyapark kerítésére kifüggesztett rendszabályzatot, így az „ottfelejtett” kutyapiszkot másoknak kell eltakarítaniuk. A kihelyezett szeméttárolók kiürítésére is panaszkodnak a parkba járók, ám az illetékesek szerint azzal nincs probléma.

Fülöp-Székely Botond

2014. november 04., 19:532014. november 04., 19:53

Nem az elképzelt rendnek megfelelően viselkedik a kutyatartók egy része a Vakkantónál, ugyanis nem takarítják fel az ebeik után ott maradt piszkot – panaszolta a Székelyhonnak László Júlia, aki gazdiként maga is részt vett a park építésében, illetve a belső rendszabályzat kialakításában. Mint mondta, több alkalommal is megszólította már az oda járókat, hogy szedjék össze a kutyagumit – volt, aki megtette, de olyan is, aki hátat fordítva továbbment.

„Ilyen esetben a felelősségteljes gazdikkal közösen szedjük össze a szemetet. Ettől függetlenül másnapra úgyis tele van piszokkal a terület, sokszor azt sem tudjuk, ki a felelős” – fejtette ki László Júlia, hozzátéve, hogy a rendszabályzat a kerítés oldalára van kifüggesztve, a bejáratnál, ezért senki nem védekezhet azzal, hogy esetleg nem látta. „A kutyapiszok betegségeket is terjeszthet, nem beszélve arról, hogy iszonyú bűzt áraszt. Ugyanakkor szempont, hogy gyerekek is járnak a parkba” – tette hozzá a panaszos. Megtudtuk továbbá, hogy a Vakkantónál a számkódos zárat is többször ellopták már – ez azért történhetett meg, mert néhányan nem zárják be maguk után a parkot.

Ki viszi el a szemetet?

Két szeméttárolót helyezett el a polgármesteri hivatal a kutyapark mellett, ezekből viszont a gazdiknak kell kiüríteniük a szemetet, a közelben lévő nagyobb gyűjtőponthoz szállítva – mondta el Kodolányi Enikő, az EbRemény Állatvédő Egyesület elnöke, hozzátéve, hogy már több alkalommal is jelezte a problémát a városvezetés felé, azonban tudomása szerint máig nem született megoldás.

„Háromnaponta megtelnek a kukák, de mi már annak is örvendenénk, ha legalább egy héten egyszer elvinnék” – jegyezte meg. Az AVE Harghita Kft. részéről Nemes Ervin műszaki igazgató ezzel szemben azt állította portálunknak, hogy rendszeresen elviszik a szemetet a tárolókból. Mint mondta, a polgármesteri hivatallal kötött egyezségük szerint a szemetesek csak jövő év elejétől kerülnek be a takarítási programba, addig azonban a városszerte letört vagy eltávolított tárolók helyett azokból viszik el a hulladékot. Bálint Attila, a hivatal sajtóreferense megerősítette az igazgató által elmondottakat.

Máshol is vannak gondok

„A város minden területén gondot okoz, hogy az emberek nem takarítják el kutyáik után a piszkot, ami egyébként az állattartás egyik legfontosabb szabálya. A legtöbb ilyen eset a parkokban vagy játszótereken fordul elő, de Székelyudvarhely járdáin is számtalan példa található” – részletezte Kodolányi Enikő, hozzátéve, nem kell kizárni az ebeket a közterületekről, inkább gazdáiknak kell odafigyelniük rájuk. Utóbbival arra is célzott, hogy emberek közelében pórázon kell vezetni a házi kedvenceket, hiszen nem biztos, hogy mindenki kedveli a kutyusokat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés