
A szabadon kószáló lovak nemcsak a mezőn legelnek, hanem a kukoricásokba is bemerészkednek, megdézsmálva a terményt
Fotó: Oklándi Polgármesteri Hivatal/Facebook
Gazdátlanul kószáló, a terményeket megdézsmáló lovak okoznak gondot Oklánd községben. Tavaly is előfordult hasonló eset, akkor befogták és Bákó megyébe szállíttatták a jószágokat – ha a helyzet nem javul, ez most sem lesz másképp.
2026. augusztus 19., 21:002026. augusztus 19., 21:00
„Ismételten szabadon legelő lovakról érkezett bejelentés a polgármesteri hivatalhoz” – közölte Facebook-oldalán az Oklánd község önkormányzata. Felhívják ugyanakkor a gazdák figyelmét, hogy ne hagyják felügyelet nélkül kóborolni a jószágaikat, hiszen azok nem csak a közlekedő járművekben, de mások terményében is kárt tehetnek.
Godra Lehel, a község polgármestere a Székelyhonnak elmondta, járművekben egyelőre nem okoztak kárt a felügyelet nélkül kószáló lovak, azok viszont
A másik probléma, hogy nem helyi jószágokról van szó, de a legelőkön megisszák azt az amúgy is kevés vizet a vályúknál, amelyre nagy szükségük lenne a községbeli gazdák állatainak.
Az elöljáró úgy sejti, hogy a szomszédos Brassó megyéből kóborolhattak el a lovak, hiszen tavaly is előfordult hasonló eset.
A polgármester bízik benne, hogy szép szóval is megoldódik a probléma, de amennyiben nem, akkor a hatóságok fognak közbe lépni a lovak befogása érdekében.
és egy, a Bákó Megye Tanácsának tulajdonában lévő, nagytestű állatok befogadására alkalmas menhelyre szállították. Ilyen esetben nem csak bírságra számíthatnak a tulajdonosok, hanem meg kell téríteniük az elszállítás, a lovak ideiglenes eltartása és az állatorvosnál történő beazonosítás díját is. Sőt, a jószágok által okozott kár megtérítése is őket terheli.
ha pedig valaki ilyet tapasztal, arról tájékoztassa a polgármesteri hivatal munkatársait, illetve a hatóságokat. A legfontosabb az, hogy mindenki tartsa tiszteletben mások tulajdonát, illetve a közterületekre vonatkozó szabályokat – hívták fel a figyelmet.
Hamarosan újabb korszerűsített utcát nyitnak meg Székelyudvarhelyen, ahol ideiglenesen megváltoztatnák a közlekedés irányát. Emellett a városközpontban és több más helyszínen is zajlanak az útfelújítási és javítási munkálatok.
A mozgás, a játék és az új élmények kerülnek a középpontba a keddi Sportágválasztón Székelyudvarhelyen.
Csődbe ment a kivitelezéssel megbízott vállalat, így az alapozást követően leállt Szentegyházán az ifjúsági lakások építése. A városvezetés abban bízik, hogy az Országos Lakásügynökség (ANL) mielőbb talál megoldást a folytatásra.
Több mint kétszáz éve nem volt ekkora mértékű felújítás a székelyudvarhelyi Szent Miklós római katolikus plébániatemplomnál, mint amiért közösen pályázik a városvezetés és az egyház. Mintegy 35 millió lejt költenének a munkára.
Az Orbán Balázs Általános Iskola és a művelődési ház energetikai felújítását nem tudták az augusztus végi határidőig lezárni Székelyudvarhelyen, mindemellett elbukták a fenyédi önkormányzattal közösen tervezett elektromos buszok vásárlását.
Közel százötven gyerek fordult meg eddig a nemrég megnyílt Szejkei Lápmenti Tanulóházban, ahol a környék élővilágával ismerkedhetnek meg a diákok. A kezdeményezést hosszú távra tervezik, további programokkal is bővítenék.
Tömbházak oldalára, forgalmi táblára, közlekedést segítő tükörre, kukára és gázcsatlakozós dobozra is firkáltak Székelyudvarhelyen. Noha a falfirkázás régi jelenség, a térfigyelő kamerák korában már egyszerűbb a beazonosítás.
Azonosította a rendőrség annak az autónak a sofőrjét, amely vasárnap késő este egy ház falának ütközött Szentegyházán.
Meglehetősen későre indította el az Országos Beruházási Társaság a székelyudvarhelyi bölcsőde megépítését, de a polgármester szerint a munka jól halad, bízik benne, hogy a következő tanévtől megnyithatják az intézményt.
Oroszhegy és Bögöz községekben, valamint Székelyudvarhelyen is elkaptak egy-egy ittas sofőrt az elmúlt hétvégén a hatóságok – derül ki Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből.
1 hozzászólás