
Fotó: Barabás Ákos
Tájékoztató fórumokat szervez a gazdáknak a támogatási, illetve pályázási lehetőségekről a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE), az RMDSZ, valamint a Mezőgazdasági és Intervenciós Kifizető Ügynökség (APIA) Hargita megyei központja. Az első találkozókat Szentábrahámon, Oklándon és Oroszhegyben tartják.
2016. március 17., 18:352016. március 17., 18:35
2016. március 17., 20:562016. március 17., 20:56
Székelyföldön a megtermelt javak gyakran alig, vagy nem is fedik azt az erőfeszítést, amit meg kell tenni a megélhetésért – magyarázta Verestóy Attila szenátor a csütörtöki sajtótájékoztatón, hogy miért fontos segíteni a gazdáknak az európai uniós vagy egyéb támogatások megszerzésében.
Sebestyén Csaba, az RMGE elnöke szerint nem a gazdák dolga, hogy figyeljék az európai uniós pályázatokat, vagy hosszú nyomtatványokat töltsenek ki, nekik a termeléssel kell foglalkozniuk. Éppen ezért próbálják tanácsokkal segíteni őket ezeken a fórumokon. Mint mondta, a minisztériumban nem rendelkeznek elég szakemberrel, illetve megfelelő infrastruktúrával ahhoz, hogy ezt a feladatot el tudják látni. „Olyan szempontból jó csapat az RMDSZ, RMGE és APIA, hogy nemcsak a gazdák szakmai érdekvédelme valósul meg, hanem a politikai képviselete is” – fejtette ki Sebestyén. Hozzátette, a politikumnak is kell látnia a gazdák helyzetét, a támogatási rendszert, hogy annak hibáit kijavíthassák.
Haschi András, a mezőgazdasági ügynökség Hargita megyei vezetője hangsúlyozta, a gazdák nem az APIA-tól, hanem az államtól kapják a támogatásokat, intézményük csak az erre szolgáló eszköz szerepét tölti be. Tavaly több mint 26 ezer Hargita megyei gazda részesült támogatásban, ebből nagyjából kilencezer udvarhelyszéki. A támogatások lehívásában első, második helyen áll a megye, nagyjából 64 millió lej áramlott be tavaly.
Mint elhangzott, az első tájékoztatót az oklándi kultúrotthonban tartják péntek délelőtt tíz órától, délután egytől pedig a szentábrahámi kultúrotthonban találkoznak a gazdákkal. Az oroszhegyi fórumot vasárnap délben tartják, a helyi kultúrotthonban.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!