Garázsbetörések: ítéletet hoztak

•  Fotó: Rendőrség

Fotó: Rendőrség

Ítéletet hoztak kedden a székelyudvarhelyi bíróságon a garázsbetörések néven elhíresült bűncselekmény-sorozat elkövetői számára.

Jánosi András

2015. január 27., 22:182015. január 27., 22:18

A döntést huszonhárom bűncselekmény kapcsán hirdették ki. A visszaeső bűnözőként szereplő V. J.-t öt év, két hónap és tíz nap börtönbüntetés letöltésére ítélték, illetve három évre eltiltották állampolgári jogainak gyakorlásától. Az ugyancsak visszaeső bűnöző V. Z. négy év, tizenegy hónap és húsz nap letöltendőt kapott, háromévi állampolgári jogok eltiltásával. A szóban forgó betörések kapcsán két év, tíz hónap és tíz nap letöltendőre ítélt D. D. börtönbüntetését megtoldották, ugyanis előző ítélete – három év felfüggesztett börtönbüntetés – kapcsán visszavonták a felfüggesztést, így öt év, tíz hónap és tíz napot kell letöltenie.

D. T. bűnrészességért hét hónap és három nap börtönbüntetést kapott, büntetésének alkalmazását azonban elhalasztották, ám két év felügyelet alatti próbaidő során a halasztás visszavonható. D. Zs. két év, két hónap és tizenöt napos büntetését hároméves próbaidővel felfüggesztették. V. L. számára, aki a bűncselekmények közül az egyiket még kiskorúként követte el, ugyancsak elhalasztották az egy év, két hónap és hét napra vonatkozó börtönbüntetés alkalmazását, és kétéves próbaidővel helyezték felügyelet alá. M. A. ellen, akit bűnrészesség miatt vizsgáltak, megszüntették az eljárást, mert kibékült a sértett felekkel. Az ítélőszék ugyanakkor helyt adott a magánvádat indított sértett felek kártérítési követeléseinek. Mivel a tárgyalások során a büntető törvénykönyv gyorsított eljárási lehetőségét alkalmazták – mindent beismertek a vádlottak –, nem valószínű, hogy megfellebbezik az ítéletet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
Hirdetés