Foghíjas fogászlista

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Furcsán alakul Székelyudvarhelyen az idei fogászati ügyelet: a negyvennél több fogászból mindössze huszonnyolcan vállalnak hétvégi sürgősségi ügyeletet, közülük többen két hétvégén is dolgoznak. Utóbbiak túlvállalása árán sem lesz teljes a lefedettség, ugyanis karácsonykor és az év öt vasárnapján – jelen állás szerin – nem lesz fogászati ügyelet.

Dósa Ildikó

2016. április 25., 21:322016. április 25., 21:32

Mivel a fogászatok magánvállalkozásként működnek, nem lehet kötelezővé tenni az ügyeleteket, és a törvény sem kötelezi erre a rendelőket, így csupán az orvoson múlik, hogy vállalja-e. Ettől függetlenül karácsony kivételével nagyjából mindenik hétvége le van fedve – közölte lapunkkal Péter Tamás, a Hargita Megyei Fogorvosi Kollégium alelnöke. Hozzátette, nagyon nehéz rávenni az orvosokat olyan tevékenység vállalására, amely opcionális, karácsonykor pedig kiváltképp nem szívesen ügyeleteznek. Azt is elmondta, hogy az általa vezetett székelyudvarhelyi fogorvosi rendelőben több szombati ügyeletezést is vállaltak, azonban „a vasárnap az orvosnak is kijár”, és ez náluk mindig így lesz.

Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője úgy gondolja, ha a törvény nem is kötelezi a fogorvosokat hétvégi ügyeletek végzésére, elhivatottságot kellene érezniük a szolgáltatás biztosítására. Tar szerint az ideális egy olyan kórház lenne, ahol a sürgősségi részleg mellett felszerelt fogászati kabinetben oldhatnák meg a hétvégi és a hivatalos ünnepnapok alatti ügyeletet, természetesen az állam által finanszírozott ingyenes ellátásként. A fogászatok nincsenek szerződéses viszonyban az egészségbiztosítási pénztárral, ezért szolgáltatásaik pénzbe kerülnek – fűzte hozzá magyarázatként.

A székelyudvarhelyi kórháznál az utóbbi időben nagy felújításokat, korszerűsítéseket végeztek. Mivel az intézmény rendelkezik szájsebészeti részleggel és fogorvosi képzettségű alkalmazottal, könnyen megoldható lenne a sürgősségi ügyelet biztosítása – közölte Lukács Antal igazgató. „Ha a fogorvosi kollégiumtól jelzik, hogy problémát jelent a sürgősségi ügyelet, keressenek meg, partnerek vagyunk a megoldásban” – jelentette ki.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés