
Fotó: Rédai Attila
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezték azt a szovátai sportolót, aki egy korondi férfit késelt meg hétfőre virradóra.
2015. július 14., 17:112015. július 14., 17:11
2015. július 15., 15:562015. július 15., 15:56
A szovátai F. J. Zs.-t a törvényszék határozata alapján harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezték, mert a vizsgálatok alapján hétfőre virradóra bicskájával a mellkasán és a fején összesen ötször szúrta meg a 32 esztendős, korondi L. G.-t. A törvényszéki orvosi vizsgálat szerint a tüdején okozott sérülések okozták a fiatalember halálát – tájékoztat kedd délutáni közleményében a Hargita megyei ügyészség.
Mint kiderült, a 18 éves F. J. Zs. a Bukaresti Steaua tékvandó-csapatának leigazolt sportolója, a román válogatott tagja. Korábban szülővárosában és csíkszeredai sportklubokban tékvandózott. Többszörös országos bajnoki címet szerzett ifjúságiként, illetve idén a felnőttek között is aranyérmes lett. Számos nemzetközi versenyen felállhatott a dobogóra, tavaly pedig részt vett az ifjúsági olimpián, ahol korosztályában az ötödik helyen végzett.
Az elkövetőt ismerők közül sokan, főként a közösségi oldalakon adtak hangot azon vélekedésüknek, hogy F. J. Zs. feldúlt állapotát a nem sikerült érettségi vizsgája okozta. Utánanéztünk, és a fiatal valóban elbukott a román írásbeli teszten – a bukaresti Benjamin Franklin Gimnázium diákja volt.
F. J. Zs.-t jelenleg a csíkszeredai rendőrség fogdájában őrzik. A nyomozást segítheti egy térfigyelő kamera felvétele, mely rögzítette az esetet. A videón látszik, hogy a fiatal a földre teperte áldozatát, aki még fel tudott állni, de röviddel ezután az autó motorházára rogyott.
Információink szerint L. G. két évvel ezelőtt nősült, tíz hónapos gyermeke maradt félárván.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!