
Fotó: Kristó Róbert
Második alkalommal rendezi meg a Zene Háza Alapítvány és Simó Margit, a Petőfi Sándor Általános Iskola zenetanárnője a Zongi Dongi hangversenyt Székelykeresztúron péntek délután hat órától. Az új Művelődési Házban tartandó hangversenyen mintegy negyven fiatal, több korosztályba tartozó tehetség mutatkozik be.
2014. április 24., 14:472014. április 24., 14:47
2014. április 24., 14:542014. április 24., 14:54
A hangverseny során főleg zongoristák csillogtatják meg tudásukat, így a nyolcéves Szaniszló Attila is fellép, aki már Magyarországon is sikert aratott klasszikus és kortárs darabokkal, valamint saját szerzeményeivel. Emellett szaxofon, dob, hegedű, gitár, illetve furulyák is felcsendülnek majd.
Fellépési lehetőséget szerettek volna nyújtani a keresztúri zenetehetségeknek, ugyanis a városban nincs zeneiskola, emellett kevés alkalom adatik, hogy a hangszeren játszó fiatalok bemutatkozzanak – részletezte kérdésünkre Simó Margit, a rendezvény szervezője, hozzátéve, szeretnék, ha jövőtől még több jó képességű gyerek venne részt, hogy minden színpadra való produkció közönség elé kerüljön.
Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
szóljon hozzá!