
Fotó: Kovács Eszter
Matuzsálemi korú fenyőket nyírtak meg Székelyszenttamáson: Csender József három fáját csupaszították le a villamossági vállalat munkatársai, mert azok a vezetékek közelébe értek. A szolgáltató szerint a favágásra szükség van, az ágak visszanyírását pedig igyekeznek kíméletesen végezni.
2015. január 21., 10:182015. január 21., 10:18
Emlékezete óta áll a három nagy fenyő szülőházának udvarán – számolt be portálunknak Csender József székelyszettamási gazda. „A fákat annak idején azért ültették oda, hogy a széltől védjék a házat. A villanyoszlopok csak jóval később kerültek a kerítés mellé” – részletezte a gazda. Csender József pénteken kétségbeesett édesanyja hívására arra érkezett haza, hogy a három fenyőből kettőt teljesen, egyiket pedig félig megcsupaszítottak az Electrica Rt. munkatársai.
„Délelőtt jártak a faluban, s miután végeztek, ott hagyták maguk után a mocskot is” – adott hangot felháborodásának a panaszos. A szóban forgó fák egyébként magánterületen, azaz Csenderék kerítésén belül vannak, az évek során az utólag „oda ültetett” villanyoszlop azonban befelé dőlt, így érintkezett a fák ágaival. „Korábban is voltak itt vágni, akkor egy-két métert nyestek meg a fák tetejéből. Most csurdéra vágták, ezzel meg is ölték a fákat” – magyarázta a gazda.
Az Electrica Rt. munkatársai valóban nem mindig végeznek szép munkát – ismerte el Demeter Gábor, a villamossági vállalat területi kirendeltségének munkatársa, a fametszések során azonban igyekeznek kíméletesek lenni. „A szolgáltatónak kötelessége az éves fanyírás, hisz a vezetékkel érintkező ágak sok problémát okoznak, sokszor egész falvak maradnak áram nélkül miattuk” – magyarázta az illetékes. Az Oroszhegy községhez tartozó Szenttamás lakosságát tizenöt nappal az akció előtt értesítették, illetve az említett pénteken áramtalanították is a vezetékeket, hiszen a munkálatot csupán így lehet biztonságosan elvégezni.
„Rendszerint 1,5–2 méterre vágjuk vissza az ágakat, azért, mert egy év alatt sokat nőnek a fák. Egyébként a metszést mindig akkor végezzük, amikor nem virágzik vagy zöldell a fa” – sorolta Demeter Gábor. Az illetékes hozzátette, a levágott faanyag elszállítására az Electrica Rt.-nek nincs lehetősége, ez a helybéliekre hárul. Mint megtudtuk, a fametszések az elkövetkező hetekben is folytatódnak Udvarhelyszéken.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!