Felújították Felsőboldogfalván a régi iskola épületét

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Egy élőkészítő osztályos, valamint egy óvodáscsoport költözhet be január közepén a boldogfalvi iskola nemrég felújított régi épületébe, amely több évig használhatatlan volt. A tetőszerkezetet feljavították, az omladozó falakat megerősítették. A tanintézet központi kazán fogja kifűteni.

Fülöp-Székely Botond

2015. december 24., 17:262015. december 24., 17:26

2015. december 24., 18:462015. december 24., 18:46

„Az épület felújítása nagyon fontos volt, hiszen azt tapasztaljuk, hogy növekszik a gyereklétszám Felsőboldogfalván, aminek elmondhatatlanul örülünk” – számolt be Németi Zoltán, a község alpolgármestere. Tamás Zoltán, a helyi tanintézet igazgatója szerint a gyarapodás annak köszönhető, hogy egyre több fiatal család költözik a településre Udvarhelyről, és a városiak közül többen is a boldogfalvi iskolába íratják be gyerekeiket. A korszerűsített épület két termébe január közepétől egy előkészítő osztályos, valamint egy óvodáscsoport is beköltözik. Előbbiek – a zsúfoltság miatt – a Fülöp Áron Általános Iskola egyik labortermében tanultak mostanáig. Az igazgató elmondta, jelenleg a felújított épület tantermeinek bútorozását végzik.

Noha az épülettel nem voltak szerkezeti problémák, két helyiségének válaszfalai omladoztak, ezeket biztonsági okokból le kellett bontani – részletezte Németi Zoltán. Ezenkívül felszedték a régi padlót, helyére új csempe, illetve szalagparketta került. Az épület elektromos hálózatát korszerűsítették, a falakat újravakolták és festették, hőszigetelő ablakokat és ajtókat szereltek fel, valamint a bejáratoknál mozgássérültek számára is használható feljárókat építettek. Lényeges részét képezte a munkának egy kazánház kialakítása is, hiszen ezentúl központi fűtésrendszer fogja melegen tartani a gyerekeket. A felsorolt munkálatok 100 ezer lejbe kerültek, amit a polgármesteri hivatal a helyi költségvetésből finanszírozott. Az épület külső része további javításokra szorul, ennek kivitelezését jövőre tervezik. Németi hozzátette, pályázati pénzből idén felújították a tetőszerkezetet, valamint a csatornahálózatot is.

Németi rámutatott, a felújított épülettel az a hosszú távú tervük, hogy napközivé alakítsák. Remélik, hogy így még több gyerek fog Felsőboldogfalván tanulni. Noha úgy érzik, erre nagy igény van, a későbbiekben mindenképp szeretnének közvélemény-kutatást tartani erről a kérdésről.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 18., vasárnap

SMS-jegyvásárlás indul a székelyudvarhelyi buszokon

Hétfőtől SMS-alapú jegyvásárlási lehetőséget vezet be a székelyudvarhelyi helyi közszállítást működtető Urbana Transport.

SMS-jegyvásárlás indul a székelyudvarhelyi buszokon
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Áramszünet nyolc településen, több mint 1500 fogyasztó érintett

Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.

Áramszünet nyolc településen, több mint 1500 fogyasztó érintett
2026. január 16., péntek

Ingyenes segítséget nyújtanak a magyar állampolgárság igényléséhez Udvarhelyszéken

Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.

Ingyenes segítséget nyújtanak a magyar állampolgárság igényléséhez Udvarhelyszéken
2026. január 16., péntek

Ideiglenes megoldásokkal kezelik az Orbán Balázs utcai kátyúproblémát Székelyudvarhelyen

Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.

Ideiglenes megoldásokkal kezelik az Orbán Balázs utcai kátyúproblémát Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”

A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”
2026. január 12., hétfő

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán

Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán
2026. január 09., péntek

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják

Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház

Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház
2026. január 08., csütörtök

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk

Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk
2026. január 06., kedd

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében

Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében
Hirdetés