
Átadták szerdán az újszékelyi Bem József Általános Iskola megújult tornatermét, melyet a Kaláka program részeként javítottak fel. A projekt keretében több tanintézményben is hasonló munkálatokat végeztek.
2014. december 19., 14:302014. december 19., 14:30
„Fontos volt, hogy minél előbb felújítsuk a tornatermet, hiszen a diákok már tavaly óta nem használhatták, mert akkor egy vihar teljesen tönkretette a tetőszerkezetet. Az épülettel már azelőtt is gondok voltak, hiszen a befolyó esővíz megrongálta a falakat, illetve a padlózatot” – fejtette ki portálunknak Rezi Erika, a Bem József Általános Iskola igazgatónője, hozzátéve, hogy az elmúlt évben az udvaron, illetve az osztálytermekben voltak kénytelenek megtartani a tornaórákat. Mint mondta, a tavalyi erőfeszítéseknek köszönhetően idénre csak az ajtók és az ablakok cseréje maradt. A Kaláka program lényege az volt, hogy minél kisebb összegből végezzék el a munkálatokat, ezért a helyiek segítségét kérték. Ennek nyomán több helyi vállalkozó, pedagógus, hivatali személy, illetve szülő is részt vett a megvalósításban, akiknek ezúton is köszönik hozzáállásukat. Az építkezés 190 ezer lejes költségén fele-fele arányban osztozott a Hargita megyei és a helyi önkormányzat.
A program részeként teljesen kicserélték az általános iskola tetőszerkezetét, és nekifogtak az épület szigeteléséhez – magyarázta Rezi Erika, megjegyezve, hogy a helyi óvoda épületén is hasonló munkálatokat végeztek, ám ott csak újítani kellett a tetőszerkezetet. A községhez tartozik a szenterzsébeti iskola is, ahol a nyílászárók cseréje mellett a villanyhálózatot is korszerűsítették.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!