
Fotó: Farkas Antal
A tervek szerint jövő évre fejeződik be a Székelyudvarhely szombatfalvi városrészén lévő Farcádi utca felújítása: a mintegy fél kilométer hosszú utca modernizálásához jövő héten fognak hozzá.
2013. április 06., 17:342013. április 06., 17:34
2013. április 07., 16:572013. április 07., 16:57
Pénteken a helyi sajtó jelenlétében írta alá az aszfaltozási munkálatok elkezdéséről szóló rendeletet Bunta Levente polgármester. A beruházás összértéke 846 ezer lej, ennek hozzávetőleg fele szerepel a város idei költségvetésében, mondta el az elöljáró. Az 550 méter hosszú út és a 560 négyzetméternyi térkövezendő járdafelület terveit egy gyergyószentmiklósi szakcég készítette, a kivitelezést pedig a székelyudvarhelyi Viaduct Kft. végzi majd.
„A helybélieknek kiküldtük a munkálatok elkezdésére vonatkozó értesítőket, az utcában lakókat arra kérem, hogy legalább öt évig ne bontsák meg az új aszfaltréteget” – hívta fel a figyelmet a polgármester. Egyébként a munkálatokra hat év garanciát vállal a kivitelező cég.
Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
szóljon hozzá!