Felújítanák a kiskedei kultúrotthont

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Internetes közösségi adományozás révén tenné ismét használhatóvá a kiskedei kultúrotthont a Pro Csekefalva–Kede Egyesület. A pénzgyűjtés mellett a hangsúly a közösségi összefogáson, az önkéntes munkán és a jövőbeni terveken van.

Veres Réka

2014. december 29., 13:292014. december 29., 13:29

A kiskedei kultúrotthon 1939-ben épült a helyi unitárius fiatalok és az unitárius egyházközség összefogásával. Hetvenöt év múltán ismét a közösség összefogására számítanak, immár az internet segítségével. A kultúrotthon tetőszerkezetének javítását, illetve az 1948-ban épített festett színpad felújítását tűzték ki legsürgősebb feladatként, a cél megvalósításához pedig a Give-Get-Do hazai adománygyűjtő honlapon publikálták a projektet. Az adománygyűjtés célösszege 3350 lej, ebből frissülne fel a fa alapanyagú épület, amelyet az évek során nem ért nagyobb felújítás, csupán időszakos kisebb javításokkal, közmunkával mentették a helyzetet a helyiek. Az épület tetőzetét két éve közmunkával javították, azonban jelenleg szarufára, lécezetre és a cserepek cseréjére is szükség van. Emellett fontos lenne az ablakok és a vakolat kijavítása, valamint az egyedi színpad felújítása is.

A faluban élők, az elszármazottak és családtagjaik, illetve a környékbeli vállalkozók is összefognának a cél megvalósításához. A gyűjtésbe bekapcsolódik a Formula Prima Kft., a Bauproiect Kft., az unitárius egyházközség, a Pro Csekefalva–Kede Egyesület tagjai, valamint a siménfalvi önkormányzat. A javításokkal egy közösségi teret hoznának helyre, ugyanis kulturális igény és szándék van a helyiekben, valamint a tágabb közösségben, akik hétvégéjüket töltik a településen. A megújult kultúrotthonban egyebek közt tánc-, edző- és gyógynövény-ismereti táborokat is rendeznének.

A közadakozás jövő év júniusáig tart, ezt követően kezdődnének el a javítási munkálatok. A projektet kétnapos rendezvénysorozattal zárnák, amelyen Kiskede értékeit és hagyományait mutatnák be az érdeklődőknek és a támogatóknak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
Hirdetés