
Fotó: Lukácsi Lehel
A tavalyi győztes csapat, a homoródalmásiak lesznek a vasárnap tartandó futam házigazdái: az immár harmadik alkalommal megrendezett Udvarhelyszéki Vágta lovastalálkozó és ügyességi verseny utolsó állomása és egyben döntője is ez.
2015. augusztus 28., 13:092015. augusztus 28., 13:09
Majdnem ötven lovas áll rajthoz az utolsó futamon – mondta el érdeklődésünkre Kovács Nemes László versenyigazgató, aki szerint az eddigi legjobb pálya vár Udvarhelyszék lovasaira, a 2,5 hektáros lapos területen a versenyzők minden eddigi akadállyal találkoznak majd.
„Nem lesz egyszerű, de többen már most gyakorolnak a hétvégi megmérettetésre, érezni, hogy fontos számukra a jó eredmény” – hangol a versenyre a szervező. Szombaton délután öttől a lovasok felvonulnak Homoródalmáson, az ügyességi verseny vasárnap délelőtt tíz órakor kezdődik, és a szervezők becslése szerint háromig az összes lovas teljesíti a távot, majd ezt követően gyorsasági versenyt tartanak. A végső rangsort délután hat óra után hirdetik ki a szervezők, ekkor derül ki, hogy melyik udvarhelyszéki település kapja meg A nemes székely nemzet legjobb lovasközössége címet, valamint a verseny vándorzászlaját.
Az eredményeket nem befolyásolta a székelyderzsi és kápolnási futamok elmaradása – árulta el Kovács Nemes László. Mint elmondta, a heves esőzés miatt félbeszakított székelyderzsi futam eredményeit törölték, a kápolnási megmérettetés pedig érdeklődés hiányában elmaradt, így ott nem születtek részeredmények. A végső rangsort így a korábbi futamok és a döntő pontszámaink összesítése adja majd. A csapatvezetőkkel folytatott megbeszélésen a szervezők módosították a versenyszabályzatot, leszögezték, hogy a községek versenyén csak három személyből álló csapatok vehetnek részt.
Korábban Etédnek, Oroszhegynek és Oklándnak két-két lovasa volt, azonban időközben sikerült rendezni soraikat, így részt vehetnek a csapatversenyben. Megtudtuk, jelenlegi állás szerint Farkaslaka triója az első, második Oroszhegy, harmadik pedig Homoródalmás csapata. A verseny tehát szoros, vasárnap bármi megtörténhet, így izgalmasnak ígérkezik a parasztvágta döntője.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!