
Városi színjátszó csoportot indított Székelykeresztúron az Erdélyi Ifjúsági Egyesület a helyi önkormányzat támogatásával. A lelkes amatőr színészek már két foglalkozáson vannak túl, és máris készülnek első előadásukra, amelyet májusban adnak majd elő a helyi Művelődési Házban.
2015. február 26., 12:382015. február 26., 12:38
Színjátszó csoportok indítására már többen is gondoltak korábban Székelykeresztúron, hiszen a városban eddig csak a Berde Mózes Unitárius Gimnázium BEMUGRI nevű színjátszó csoportja működött, azonban sokkal többen szerettek volna színpadra lépni – magyarázta portálunknak Palla Csilla, a csoportalakítás egyik kezdeményezője. Az Erdélyi Ifjúsági Egyesület önkéntese társaival együtt dolgozott az ötlet megvalósításán, ugyanakkor segítségükre volt Nagy Levente helyi kultúrfelelős, és Rafai Emil, Keresztúr polgármestere is támogatta őket.
A fiatalok nemcsak középiskolások jelentkezését várták, hanem idősebbekét is, ettől függetlenül meglepődtek, amikor a huszonegy jelentkező között több harminc és negyven év közötti személyt találtak – magyarázta Csilla. Bár a különböző korosztályok képviselői egyelőre nem tudják, miként viszonyuljanak egymáshoz, az önkéntes rendező azt vette észre, hogy a csoport tagjai félreteszik hétköznapi karakterjeiket a találkozások alkalmával, és lassan nagy családdá alakulnak.
Az első két találkozás ismerkedéssel és csapatépítéssel telt, jövő héttől viszont már elkezdik a felkészülés szakmai részét, ugyanis májusban már bemutatnák első előadásukat – avatott be a Miskolcról érkezett önkéntes, aki decemberben már rendezett egy előadást Keresztúron. Csilla meglepetésnek szánja a produkciót, annyit viszont elárult, hogy a népmeséből ihletett darab sok új elemet fog tartalmazni.
Az előadáshoz rengeteget kell gyakorolnia az amatőr csoportnak, a rendező a szituációs játékok alatt megfigyelte, hogy a színészpalántákra milyen karakterek illenek. Egyelőre hetente egyszer találkoznak a helyi Művelődési Házban, mozgás- és beszédtechnikai feladatokat végeznek, majd felkészülnek a májusi előadásra. A bemutató előtt gyakrabban fognak találkozni, Csilla viszont szeretné addig erősíteni a színpadi önbizalmat a csoport tagjaiban.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!