
Fotó: Farkas Antal
Ötvenedik kiadását ünnepeli a hét végén a Szejke Népzene- és Néptáncfesztivál. Az ország egyik legrégebbi kisebbségi táncfesztiváljaként ismert rendezvényre idén tizenkét néptáncegyüttest várnak, melyek ezúttal nemcsak a szejkefürdői színpadon, hanem a Bethlen-negyedi parkban is ropják majd.
2016. május 19., 14:512016. május 19., 14:51
Örömmel jönnek mindig a Szejke-fesztiválra a Romániában élő nemzeti kisebbségek, hisz fontos számukra a találkozás, a megmutatkozás – mondta Elekes Gyula, a székelyudvarhelyi Művelődési Ház igazgatója, a rendezvény főszervezője. Ezúttal összesen tizenkét csoport lesz jelen, sokuk már hosszú évek óta visszatérő vendég. A helyi táncosok mellett többek közt bolgárok, görögök, szászok, olaszok, törökök, tatárok, lipovánok, ruszinok és sárospatakiak is fellépnek majd.
Az ötvenedik Szejke-fesztivál újdonsága, hogy ízelítő táncelőadásokkal kezdődik szombaton délután öt órakor a Bethlen-negyedi parkban, ahol az együttesek érkezési sorrendben lépnek fel, majd este kilenctől a Művelődési Ház előcsarnokában nemzetközi táncházat tartanak. Vasárnap délelőtt tíz órakor népviseleti parádé indul a Tábor-negyedből a Városháza téren át a Művelődési Házig, majd tizenegy órakor a szejkefürdői színpadnál megkezdődik az Európai étkek a hagyomány jegyében elnevezésű gasztrorendezvény. A látványos gálaműsor tizenkét órakor kezdődik a szejkefürdői színpadon, illetve kedvezőtlen időjárás estén délután kettőkor a Művelődési Házban.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.
szóljon hozzá!