
Fotó: Barabás Ákos
Betörtek a felsőboldogfalvi községházára keddre virradóra. Éjjel fél három körül értesítették a hatóságokat, hogy valaki létrán, a hivatal első emeleti ablakán keresztül egy fejsze segítségével akar behatolni a hivatal épületébe.
2015. szeptember 15., 18:182015. szeptember 15., 18:18
2015. szeptember 17., 15:042015. szeptember 17., 15:04
Németi Zoltán, Felsőboldogfalva alpolgármestere elmondta, a községháza tőszomszédságában lakók miután észrevették, azonnal jelentették az esetet. Mire az elöljáró a helyszínre érkezett, a betörő már bejutott az épületbe, és fejszéjével próbálta feltörni a páncélszekrényt. Időközben odaértek a helyi polgárőrség tagjai, valamint a székelyudvarhelyi rendőrök. A behatolót végül „lefegyverezték”, de mivel fejszéjével védekezve egérutat akart nyerni, könnyebben meg is sérült, mentővel kellett elszállítani.
Mint az alpolgármestertől megtudtuk, a középkorú, hodgyai O. A. hatolt be a hivatal épületébe, az illetőt pedig már kedden többen is látták a faluban szabadlábon. A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette a történteket, Gheorghe Filip az elkövetőről elmondta, hogy nyilvántartott elmebeteg, akinek bűnügyi felelősségre vonása nem lehetséges, mert nem beszámítható. Az alpolgármester csak azt kifogásolta, hogy szabadlábra került a tettes, szerinte jobb lett volna alaposan meggyőződni arról, nem áll-e fenn a veszélye, hogy saját magában vagy másokban kárt tegyen.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!