
Fotó: xy
Kétszáznál több újonnan ültetett csemetét tettek tönkre Újszékely határában. Az elkövetők feltehetően bosszút akartak állni a Nagy-Küküllő holtágát, az úgynevezett Holtárkot adminisztráló egyesületen.
2012. április 04., 12:462012. április 04., 12:46
2012. április 10., 14:432012. április 10., 14:43
A székelykeresztúri Hubertus Vadász és Sporthorgász Egyesület felel az Újszékely határában lévő, 1230 méteres Holtárokért és annak környezetéért, amely a part mentén húzódó, 6–8 méteres szélességű sávot jelenti. A közel 15 kilométeres szakaszon – Alsóboldogfalva határától Újszékelyen keresztül Héjjasfalváig tart –, melyhez az egyesület vadászterülete és a Holtárok is tartozik, évek óta folyamatosan irtják, illetve rongálják a fákat.
„Legalább nyolc éve ezen a területen gyakorlatilag illegális tarvágás folyik, nap mint nap egyre kevesebb a fa” – mondta Török László, a székelykeresztúri Hubertus Egyesület alelnöke. „A Hubertus egyesület tagjai két évvel ezelőtt önkéntesekkel együtt 74 lombhullató fenyőt és közel 400 fűzet ültettek el. Ezeknek legalább felét összetörték, de olyan is van, amit gyökerestől téptek ki a múlt hét folyamán” – panaszolta Török.
Az alelnök elmondása szerint már több alkalommal fordultak panasszal az újszékelyi polgármesteri hivatalhoz és a rendőrséghez is, de azt a választ kapták, hogy ez nem az ő hatáskörükbe tartozik. „Évek óta folyik a falopás, és senki nem tesz ellene semmit, lassan mi is tehetetlenek vagyunk, ugyanis szekerekkel viszik el a kivágott fákat, fejszével és láncfűrésszel a kezükben találkoztam velük, akkor annyit mondtak, hogy csak a száraz fát gyűjtik össze” – fakadt ki az alelnök, majd hozzátette: „tudomásom szerint ez a polgármesteri hivatal hatáskörébe tartozik, hiszen ez közterület, a hivatal adminisztrációs területe”.
Az illegális tarvágás kapcsán megkerestük Furi Mózest, az újszékelyi polgármestert. „Ezek a területek mind magánkézben vannak, ha valakinek bármilyen panasza van, nyugodtan fordulhat hozzánk” – mondta. Kérdésünkre, miszerint az utóbbi időben érkezett-e panasz rongálásokat, pusztításokat illetően, nemleges választ kaptunk. „Ha valakinek bármilyen problémája van, mi meghallgatjuk, és ha olyan szintű, akkor szükség esetén elmegyünk a rendőrségre is, és panaszt teszünk. Csak akkor tudunk törvényesen fellépni, ha írásba foglalják a panaszokat, amíg csak üzengetnek, addig tehetetlenek vagyunk – fogalmazott az elöljáró.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!