Ezreket vonzottak a hatlábúak

•  Fotó: Farkas Antal

Fotó: Farkas Antal

Két és fél hónapon át kalandozhattunk a rovarok végtelennek tűnő, izgalmas világában: a budapesti Magyar Természettudományi Múzeum Variációk hat lábra elnevezésű természettudományi vándorkiállítása elsöprő sikernek örvendett, főként a gyerekek körében, a tárlatnak otthont adó Haáz Rezső Múzeum tehát a jövőben is tervez hasonló interaktív kiállításokat Udvarhelyre hozni.

Kovács Eszter

2014. május 14., 19:302014. május 14., 19:30

2014. május 14., 19:372014. május 14., 19:37

Február 13-án nyílt meg Székelyudvarhelyen a természettudományi kiállítás, amely két és fél hónap alatt több mint négyezer látogatót vonzott. „Tekintve, hogy a tárlat gyerekcentrikus és interaktív tevékenységeknek is helyt ad, az említett időszakra egy második múzeumpedagógust is alkalmaztunk, akire szükség is volt. Az Iskola másként hét alatt például összesen 1600 gyerek látogatott el a múzeumba” – mondta Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója. A vándortárlat mellett a Szabó Ferenc természetfotóiból rendezett kiállítást is megtekinthették a látogatók: a két anyag kiegészítette egymást, hisz míg az első szélesebb térség rovarvilágát mutatta be, a fényképek kiválogatásánál az volt a szempont, hogy azok a közvetlen környezetünkben – Székelyudvarhely közelében – élő jellegzetes rovarokat mutassák be.

„A Természettudományi Múzeummal a továbbiakban is együttműködünk, hisz szeptemberre egy újabb, kettős kiállítást tervezünk” – árulta el az intézményvezető. Őszre tehát ismét gyerekcentrikus, ezúttal régészeti-antropológiai tárlat érkezne Magyarországról, amely az udvarhelyi múzeum saját, Templomok a föld alatt című régészeti kiállításának anyagával egészülne ki. „Az iskolakezdésre újabb látványos, múzeumpedagógiai foglalkozásokkal színesített történelmi vonatkozású kettős kiállítással készülünk. Reméljük, az utóbbihoz hasonló érdeklődéssel és lelkesedéssel fogadják majd az udvarhelyiek” – summázott Miklós Zoltán. A budapesti Természettudományi Múzeumból kölcsönzött természettudományi kiállítás Udvarhelyről Sepsiszentgyörgyre vándorol, a Variációk hat lábra gyűjtemény péntektől a Székely Nemzeti Múzeumban lesz megtekinthető.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés