Esettanulmány-versenyen bizonyíthattak a középiskolások

Első ízben szerveztek Székelyudvarhelyen esettanulmányi versenyt középiskolások számára. A héten a részvevő öt iskola tizenöt diákja szakmai zsűri előtt kellett bemutassa javaslatát egy valós közgazdasági probléma megoldására.

Dósa Ildikó

2016. június 12., 15:282016. június 12., 15:28

2016. június 12., 16:182016. június 12., 16:18

A Tamási Áron Gimnázium tizedikesei vitték el a Melinda Impex kft. által meghirdetett Pegazus esettanulmány-verseny első díját. A középiskolásoknak szóló megmérettetésen Székelyudvarhely öt iskolájából jelentkezett egy-egy három fős csapat. Kolozsváron és Csíkszeredában többéves hagyománya van a hasonló rendezvényeknek, az elmúlt tanévben a gimnázium végzősei mindkettőn első díjat nyertek – mesélte Dimén-Varga László felkészítő tanár.

Díjazottak
Második helyezett a Reko csapat a Backamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumból, harmadik helyezést ért el a Benedek Elek Pedagógiai Líceum Tres csapata, ugyanakkor különdíjban részesült a Kós Károly Szakközépiskola Kóscápák, valamint a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola Lótusz csapata.

Antal Botond, Bokor Zalán és Boros Ábel matematika–informatika szakos diákok csapatuk neveként egy olyan közgazdasági fogalmat választott, amely elmondásuk szerint a legjobban tükrözi gondolkodásmódjukat: Isocost, azaz költség-optimalizálás. A csapattagokat elsősorban a kíváncsiság motiválta, ugyanakkor elnyerte tetszésüket a verseny szerkezete. „A verseny előtti napon minden résztvevőt körbevezettek a cégnél, megnézhettük, megfoghattuk a termékeket. Másnap mindegyik csapatot külön helyiségbe vitték, elvették tőlünk a telefonokat és olyan számítógépet kaptunk, amelyen nem volt internet. Öt óránk volt a feladat megoldására” – mesélték. Természetesen a felkészítő tanárok sem lehettek benn a diákokkal. Az első díjazottakat a cég egy-egy táblagéppel jutalmazta.

„A cég víz-gáz-fűtés technikára specializálódott, ezért az év második felében van a csúcsszezon, az év első félévben jóval alacsonyabb a kereslet az installációs termékekre. A diákok olyan terméket, illetve szolgáltatást kellett javasoljanak, amelyek ezt a szezonalitást kiegyensúlyozza” – tudtuk meg Joița Nikolettától, a verseny egyik zsűritagjától.

Végigkövették a csapattagok tevékenységét és nemsokára kiválasztják közülük azokat, akiket szívesen látnának nyári gyakorlaton. Hozzáfűzte, folytatni szeretnék a hasonló versenyeket, mert meglepő a 15 év körüli fiatalok kreativitása. A verseny nemcsak a nyári pár hetes gyakorlatról szólt, hanem lehetőséget nyújt néhány diáknak a felsőfokú tanulmányi ösztöndíj elnyerésére, valamint tanulmányai elvégzése után az elhelyezkedésre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés