Erdőbe menekült, majd feladta magát a korondi gázoló

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Előzetes letartóztatásba került az a korondi férfi, aki vasárnap este a község területén halálra gázolt egy tizenhat éves magyarországi lányt. A tettes elhagyta a baleset helyszínét, és – mint megtudtuk – előbb az erdőbe menekült, majd hozzátartozói biztatására feladta magát.

Jánosi András

2014. április 24., 09:212014. április 24., 09:21

A helybéli, 63 esztendős férfi szemtanúk állítása szerint többször is alkoholt fogyasztott a baleset napján. Autóba ült, majd a gázolást követően elhagyta a baleset helyszínét, és az erdőbe menekült. Csak kedden reggel adta fel magát, miután hazament, hogy átöltözzön – mondta el a Székelyhon.ro-nak a székelyudvarhelyi ügyészség szóvivője, hozzátéve, hogy feladásában családja unszolása játszott közre. Az ügyészség azonnal előzetes letartóztatási kéréssel fordult a székelyudvarhelyi bírósághoz, amit még aznap jóváhagytak.

„Előzetes letartóztatási kéréssel nemcsak akkor fordulnak az ítélőszékhez, amikor a gyanúsított veszélyt jelent a társadalom számára, hanem akkor is, ha az megpróbálja kivonni magát a bűnügyi nyomozás vagy felelősségre vonás alól, esetleg előkészületeket tesz erre. Ebben az esetben a kérés alapját pontosan a helyszín elhagyása képezte – magyarázta az ügyészségi szóvivő. Bár szemtanúk igazolják, hogy ittasan vezetett a férfi – egyébként ő elismeri, hogy alkoholt fogyasztott –, a vádakban ez nem szerepelhet súlyosbító körülményként. A baleset helyszínének elhagyásáért két évtől hét évig terjedő, gondtalanságból elkövetett emberölésért pedig egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető a férfi, viszont a másodikhoz súlyosbító körülményként kapcsolódik a gyanúsított azon kísérlete, hogy megpróbált kibújni a felelősségre vonás alól, így ezért is két évtől hét évig terjedő börtönbüntetést kaphat. A két ítélet közül a súlyosabbat alkalmazzák, de az új törvénykönyv szerint mivel több mint egy bűncselekményért ítélhetik el, kötelező egyharmaddal megtoldhatják a büntetést. A szóvivő ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az ítélet nem feltétlenül von maga után szabadságvesztést – a büntetést akár fel is függeszthetik.

A gázoló férfi egyébként megfellebbezte az előzetes letartóztatási parancsot, a csíkszeredai törvényszéken csütörtökön döntenek arról, hogy rácsok mögül vagy szabadlábon védekezhet az ellene felhozott vádak ellen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Elvetik a költséges terveket, mégis megújulhat a székelyudvarhelyi közvécé

Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.

Elvetik a költséges terveket, mégis megújulhat a székelyudvarhelyi közvécé
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
Hirdetés