Erdélyi templomleltár részletekben és madártávlatból

Tíz év, tizenöt kötet, 737 istentiszteleti hely – Magyari Hunornak az Erdélyi Református Egyházkerület templomait fényképeken megörökítő kiadványsorozata több mint dokumentációs anyag: a fotográfus vállalásának, elhivatottságának kézzelfogható bizonyítéka.  Az immár befejezetett sorozat köteteit a Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban rendezett Együtt a húsvéti úton – öt nap, öt felekezettel rendezvénysorozat részeként Székelyudvarhelyen is bemutatták. 

Kovács Eszter

2013. március 24., 17:552013. március 24., 17:55

2013. március 25., 09:072013. március 25., 09:07

 

Az ökumenikus imahét záró estjén Molnár Melinda, portálunk szerkesztője és a rendezvénysorozat főszervezője telt ház előtt üdvözölte az erdőszentgyörgyi születésű, Székelyudvarhelyen élő Magyari Hunort. Az Itt voltunk – itt vagyunk című albumsorozat 15 mutatós kötetbe rendezve tárja elénk az Erdélyi Református Egyházkerület több mint 700 istentiszteleti helyét részletekben és madártávlatból: templomokat, kápolnákat vagy azok mai maradványait. „Tágra nyíltak a lencsék a nagytotáloknál, a részletekre fókuszálva pedig tágra nyílt Hunor szíve is. És mély hittel és az Isten kegyelméből alkotó ember alázatával szemlélte-fotografálta-válogatta, hogy az is ott érezze magát a megszentelt térben, akinek talán soha nem adatik meg, hogy saját szemével láthassa azt. (…) A lapokon elénk táruló belső terekben nem ülnek emberek, mégis mellénk telepszenek azok a generációk, melyeknek tagjai lelkükkel melegítették át a kőfalakat; felsejlik azok mozdulata, akik a haranglábak érchangú lakóit dallamra bírták, és azoké is, akik már nem rakhatnak épületet a romladékokból” – méltatta az albumokat Molnár Melinda. 

A közel tíz évet felölelő munka első évében egy, majd az azt követő két évben két-két, aztán a következő évben négy, míg végül 2012-ben hat albumot eredményezett, melyek a fotók mellett a legtöbb templom és istentiszteleti hely építési adatait, lelkészeit és rövid történetét is tartalmazzák. A Veres Tünde és Juhász Ábel közreműködésével elkészített sorozat az erdélyi református egyház máig legteljesebb templomleltára. „Az első fotók még sötétkamrában előhívható celluloidfilmre készültek, aztán digitálisra váltott a képírás művészete: hat, évről évre jobb gép használódott el a munkában. (…) A sokat és szívszorítót is látott Hunor kimondva-kimondatlanul kérdéseket is megfogalmaztat a könyvek lapozóival: Mi lesz 50–100 vagy több év múltán ezeken a helyeken?” – fogalmazta meg az alkotó helyett a beszélő. Magyari Hunor munkája azonban közel sem fejeződött be, derült ki a fotográfus szavaiból: a tizenöt album anyagát hamarosan két összesített kötetben is megjelentetik. A bemutatót rövid vetítés követte, majd a részvevők tea és kalács mellett oszthatták meg az imahét tapasztalatait, élményeit. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés