
Fotó: Pál Árpád
Sok városi iskolával felveszi a versenyt a nagygalambfalvi, amely első írásos említésének 450. évfordulóját ünnepelte szombaton. A tudásbölcső jövőjét egy ötödikes láttatta: a régi iskolaépületben kialakított tornaterembe lépve ünneplő ruhában mutatta be nekünk, miként használják az ügyességfejlesztő eszközöket, majd az informatikaterembe vezetett. Ha ilyen lelkesek az iskolások, nevelőik megtalálták szívükhöz a kulcsot.
2016. október 03., 13:372016. október 03., 13:37
Az iskolatörténeti fotókiállításra érkezők az új épület szépségeire is rácsodálkozhattak. Kincsnél többet ér az 1566. május 11-én keltezett testamentum, melyben a helybéli Kaczay Ferenc utódairól gondoskodik – mára levéltári unikum, művelődés- és oktatástörténeti dokumentum. Az azt papírra vető Galambfalvi Pál diák is egyedülálló: kevés tanító neve maradt fenn ebből a korból.
Jelenlegi és volt diákok, a nevelőtestület nyugdíjasai, dolgozói egyházi, világi képviselők, falubeliek töltötték meg az udvart. Bálint Hajnal igazgató tisztelgésnek nevezte a napot Pál diák és az őt követők előtt, illetve hálaadásnak a falu egykori és jelenlegi lakosaiért, vezetőiért. Fontos szimbólumok jelzik az évfordulót: a Memento 450 a húsz éve megjelent iskolaemlékkönyv folytatása. Lázár Imre székelyudvarhelyi harangöntő ajándéka az iskolaharang, melyet Kádár Miklós és Csiszér István helyezett el. A millennium körül ültetett két hársfa között, az alkalomra megújult kútnál, a közösségi téren öröm lesz összegyűlniük. Új szimbólum a falu egykori tanítóinak nevével ékesített, Derzsi Pál fafaragó által készített kopjafa. Csapat nélkül nincs eredmény – hiszi az igazgató. Mindannyiuknak öröm, kötelesség és felelősség, hogy nagy múltú iskolában taníthatnak.
Az ünneplés érzelmi szintje fokozatosan emelkedett: előbb a tanfelügyelőség emléklapjának átvételénél, majd az istentiszteleten, a kopjafa- és kútavatón. Tetézett, amikor az elhunyt pedagógusok nevét sorolták fel, és átfordult szívbéli ünneplésbe, amikor a nyugdíjas pedagógusokat emelték ki, illetve amikor ők maguk idézték fel emlékeiket. Hogy az ősi skóla ünnepe a jövőnek szól, kicsengett a kis- és öregdiákok hangjából, a Tubicák örömtáncából, a kórus énekéből és Kányádi György lelkész áldáskérelméből. Válasz volt arra az ünnepi gondolatra, hogy részesei egy óriási láncnak. Vágyuk, hogy ez a szem ne szakadjon el!
Beszédet mondott Gyerkó Levente polgármester, Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke, Görbe Péter főtanfelügyelő, Verestóy Attila szenátor és a testvértelepülések polgármesterei. Tóth Levente, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) Központi Gyűjtőlevéltárának levéltárosa felidézte az iskola történetének kezdeteit. Igét hirdetett Szegedi László, az EREK generális direktora. A Hársfák Kútját Varga Ferencné, Szank község alpolgármestere avatta fel.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!