
Fotó: Mihály Csaba
Késsel a kezében lépett egy udvarhelyi kisüzletbe kedden este egy férfi, de az eladó sikítozása miatt hamar el is menekült a helyszínről. Nem fenyegetőzött, csak a bevételt követelte, így mindössze lopási kísérlet miatt kell felelnie – ha elkapják.
2016. május 04., 19:552016. május 04., 19:55
A Győzelem utcai bolt elárusítónője nagyon megrémült, amikor az üzletben megjelent a férfi, a kezében lévő késsel hadonászva, és románul utasította, hogy adja át a kasszából a pénzt. Elmondása szerint csak kevés váltópénz volt a gépben: röviddel azelőtt vitte el a bevételt az üzletvezető.
„Egyedül voltam a bejárati ajtó közelében, kolléganőm a hátsó helyiségben dolgozott. Rémültemben mozdulni sem tudtam, csak teljes erőmből a nevét sikítottam. Szerencsém volt, hogy mozdulatlan voltam, meg is szúrhatott volna, mert ő közben hadonászott a késsel. A sikításomra megijedhetett, mert megfordult és eltűnt. Nem álcázta magát semmivel, de soha életemben nem láttam ezt az embert” – mesélte a történetet a bolt kiszolgálónője.
Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerint ha ösztönösen is, de jól cselekedett a bolti alkalmazott, így szerencsére az ijedtségen kívül nem történt nagyobb baj. A szóvivő elmondta, hogy az esetről szóló bejelentés röviddel a 22 óra 30 perces üzletzárás előtt érkezett a sürgősségi segélyhívó telefonszámra.
A még ismeretlen tettes ellen lopási kísérlet elkövetése miatt folytat nyomozást a rendőrség. A szóvivő kérdésünkre közölte, azért enyhébb az ügy besorolása a rablási kísérleténél, mert a jelenlegi információik szerint a férfi nem fenyegetőzött a nála levő kés használatával, csak a pénzt követelte. Gheorghe Filip ugyanakkor hozzáfűzte, a nyomozás előrehaladtával a besorolás változhat.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!