
Fotó: Boda L. Gergely
Urnás előválasztást tart vasárnap az RMDSZ Homoródszentmártonban és Máréfalván, mindkét községben előzetesen regisztrált lakók dönthetik el, kit indítson polgármesterjelöltként a szövetség a június 5-ei helyhatósági választásokon.
2016. március 08., 19:462016. március 08., 19:46
Homoródszentmártonban Jakab Attila korábbi és Nágó István jelenlegi alpolgármester méretkezik meg vasárnap azért, hogy az RMDSZ polgármesterjelöltje lehessen a községben – mondta el lapunknak Fancsali János, a szentmártoni előválasztási bizottság tagja. A lakók péntekig regisztrálhatnak az előválasztásra, és összesen tizenkét szavazókörzetben voksolhatnak, vagyis minden faluban lesznek erre kijelölt helyek. Minden településen a korábbi években megszokott épületekben lehet majd szavazni – kultúrotthonokban, iskolákban – vasárnap 7 és 20 óra között.
„Azt is szabályoztuk, hogy mindenkinek a saját falujában kell szavaznia, nem mehet más településre, csak indokolt esetben, és csak akkor, ha ezt jelezte a regisztrációjakor” – magyarázta Fancsali. Keddig nagyjából nyolcszáz lakó regisztrált az előválasztásra. A községhez tartozó falvakból az urnákat Szentmártonba szállítják, ahol este nyolc órakor bontják ki és összesítik a szavazatokat.
Múlt héten ugyanakkor tizenhárom önkormányzati képviselőjelölt adta le a jelöléséhez szükséges dokumentációt. Rangsorolásukról 16-án dönt az RMDSZ helyi választmánya, figyelembe véve a polgármesterjelölt javaslatát is. „Noha nem ő dönt, mégis úgy logikus, hogy a polgármesterjelölt szóljon bele, hogy milyen csapatot szeretne” – fogalmazott az előválasztási bizottság tagja
Három potenciális polgármesterjelölt Máréfalván
Egyetlen szavazókörzetet jelöltek ki Máréfalván, a voksokat a művelődési házban lehet leadni – fejtette ki Dávid Lajos, az előválasztási bizottság tagja. Három potenciális polgármesterjelöltre lehet voksolni: Kovács Imrére, aki jelenleg a megyei önkormányzat munkatársa, Olasz Erika gyógyszerészre, valamint Mihálykó József jelenlegi ügyvivő polgármesterre.
Két szavazólap lesz, vagyis vasárnap 8 és 19 óra között az önkormányzati képviselőjelöltek – összesen tizenegy – rangsorolásáról is döntenek a szavazók. „Aki a legtöbb szavazatot kapja, az lesz az első a tanácsosi listán és így tovább, csökkenő sorrendben” – magyarázta Dávid, aki szerint ez a legdemokratikusabb módszer, hiszen így elkerülhetők a személyeskedések. A községben keddig nagyjából 750 lakó jelezte, hogy részt vesz az előválasztáson, a regisztráció péntekig tart.
Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
szóljon hozzá!