
Egyre nagyobb teret hódítanak Udvarhelyszéken a turistáknak kialakított nyári programok, amelyek nemcsak a régió látványosságait ölelik fel, hanem a helyi mestereket, kézműveseket és szokásokat ismertetik meg az ide érkezőkkel. Most a Homoród menti színes programokról számolunk be.
2014. július 30., 19:082014. július 30., 19:08
Már tavaly is meg volt a Homoród mentére összpontosító programok ötlete, azonban ezek csak idén ősszel valósultak meg, összeállításukban segítséget nyújtott a Korond–Parajd Térség Természetvédelmi Gondnoksága, akik hasonló kezdeményezéssel foglalkoznak – magyarázta Svella Erzsébet, a Homoród mente Turisztikai Információs Központ irodavezetője. Bevallotta, egyelőre még nincs teljesen kialakulva mindegyik nyári program, hiszen most tapasztalják, hogy valójában mennyi időt vesznek fel a séták, a tevékenységek, hány embert mozgatnak meg, illetve hogyan állnak hozzá a helyiek. Az irodavezető szerint ez egy olyan kezdeményezés, ami kemény munkát igényel, de érdemes megtartani. Jelenleg kevesen ismerik a Homoród menti nevezetességeket, hagyományokat és építészetet, a programok által viszont egy-két éven belül elérhetővé válhatnak mindenki számára a környékbeli látványosságok.
A legnépszerűbb napos program jelenleg a Madarasi Hargitára szervezett traktoros túra, ahol esztenát látogathatnak a vendégek, sajtokat kóstolhatnak meg, emellett a székely ruhák elkészítésével ismerkedhetnek meg, valamint elkészíthetik és megkóstolhatják a szentegyházi kürtöskalácsot. Turisták kérésére alakították ki a Kis-Homoród menti egynapos kirándulás programját is, amelynek fő célja a Vargyas-szoros, de akik ezt a programot választják, a homoródalmási kézműves sajtokkal is megismerkedhetnek, valamint a lövétebányai posztóványolóval. Akik inkább a jellegzetes népi építészetben merülnének, a Nagy-Homoród menti traktoros túrát választják, megismerve Abásfalvát és Homoródkeményfalvát.
Őseink játékait elevenítik fel
Kápolnási mesterekkel és titkaikkal ismerkedhetnek meg a hagyományokhoz vonzódó turisták. Kisebb csoportoknak mutatja meg a kápolnási szövés fortélyait Péter Veronka néni és lánya. Mint kiderült, a foglalkozáshoz használt több mint százéves szövőszéket a tűz elől mentették meg: a szomszéd padlásán porosodó eszközt tűzifának akarták feldarabolni, most azonban turisták előtt fedi fel, hogy miként készültek el a terítők és szőnyegek. Emellett régi mesterségek nyomába is eredhetnek az érdeklődők, székely ruhakészítéssel, kapufaragással, kovácsolással ismerkedhetnek meg a kíváncsi turisták. Az irodavezető szerint bár előbb tartottak a kezdeményezéstől a helyiek, mégis nyitottak voltak és támogatták. A foglalkozásokra rászánt idő a zsebükbe megy vissza, hiszen a látogatók gyakran vásárolnak is a látott portékából – magyarázta Svella. A helyi könyvtáros és fúvószenekar vezetőjével együtt sikerült a korábban közkedvelt kótyázás és hecskázás nevű népi játékokat feleleveníteni, ezeket főként a diákoknak ajánlja az irodavezető.
Több figyelmet kapnak majd a családosok
Főleg a magyarországi turisták igényelték eddig a Homoród mentét ismertető programokat, de az utóbbi időben külföldiek is érdeklődtek, így Franciaországból érkező turisták is fordultak már meg a Homoród mentén. Az erdélyiek csak szálláshelyeket igényelnek, a turisták nagy része pedig inkább a kirándulások és a természeti látványosságokhoz vonzódnak – részletezte Erzsébet. Mint kiderült, többnyire párok és családosok érkeznek a Homoród mentére, ezért tervben áll egy olyan napi program kialakítása, amely elérhetőbb legyen a családosok számára is. A tavasszal indított programokon eddig közel száz turista vett részt.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
szóljon hozzá!