Elmarasztalás az előző városvezetésnek a mínuszos médiabizniszért

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Számtalan szabálytalanságra derült fény az előző városvezetés által működtetett Udvarhelyi Média Kft. számvevőszéki ellenőrzésén. Az Udvarhely napilapot kiadó cégnek fennállása alatt nem volt elfogadott költségvetése, megszűnéséig veszteségesen működött.

Veres Réka

2017. február 06., 13:052017. február 06., 13:05

A három évvel ezelőtt létrehozott, önkormányzati tulajdonban lévő Udvarhelyi Média Kft. által kiadott Udvarhely napilap költségvetését folyamatosan emelték. Két éve az udvarhelyi önkormányzat polgári párti frakciója (MPP) írásban kért beszámolót az önkormányzati tulajdonban lévő vállalkozás működéséről.

A Bunta Levente polgármestersége idején városmenedzseri tisztséget betöltő Farkas György által vezetett cég beszámolójában a támogatás növelését azzal indokolták, hogy így válhat nyereségessé a cég, sőt kifejtették, hogy további befektetésekre lenne szükség, hogy az Udvarhelyi Média Kft. három-négy év után megállhasson a saját lábán.

Ehhez számításaik szerint az előfizetések számának négy-ötezerre kellett volna nőnie. A beszámolóhoz viszont nem csatoltak semmilyen kimutatást arról, hogy a város büdzséjéből addig elkülönített pénzt mire költötték el, hány példányt nyomtattak a lapból, hányat adtak el, továbbá hogy hány udvarhelyszéki önkormányzat támogatja a médiavállalkozást.

Tavaly május 23-a és június 10-e között a számvevőszék ellenőrei megvizsgálták az önkormányzati tulajdonban lévő Udvarhelyi Média Kft. kétéves működését. A médiavállalkozás addigi homályos pénzügyi hátterét hosszas elemzésben tisztázta a számvevőszék. A cég egyetlen tevékenysége a lapkiadás volt, 2014 végén bevétele mindössze 152 ezer lej volt, működési költsége viszont meghaladta a 478 ezer lejt – a veszteség több mint 326 ezer lejt tett ki.

Noha 2015 végén 800 ezer lejre emelték az önkormányzati médiabiznisz törzstőkéjét, a helyzet nem javult. A számvevőszék megállapította, hogy 2015 végén az előző évinél is kevesebb, mindössze 149 ezer lejes bevétele volt a médiavállalkozásnak, miközben működési költsége 678 ezer lejre nőtt, vagyis majdnem 529 ezer lejes hiánnyal zárta az évet. A cég két év alatt összesen 855 268 lejt emésztett fel a város pénzéből, annak ellenére, hogy az eredeti 300 ezer lejes törzstőkét 800 ezer lejre növelték.

A számvevőszéki jelentés szerint az ellenőrzés során összesen 529 344 lejes kihágást állapítottak meg. Az Udvarhelyi Média Kft. 2014 és 2015 közötti vezetését sem találták rendben, hiszen mivel törzstőkéje teljes mértékben közpénz volt, nem számított magánvállalkozásnak, ezért az előírások értelmében legalább öt személyből álló vezetőtanácsnak kellett volna irányítania. Ennek ellenére 2014-ben és 2015-ben a cég vezetéséért öt helyett folyamatosan mindössze egy személy felelt: 2014-től 2015. november 2-áig Farkas György akkori városmenedzser (a médiavállalkozáson belül ezért nem kapott munkabért), majd feladatait Molnos Zoltán vette át. A számvevőszéki összegzés szerint a vállalkozás adminisztrátora köteles lett volna végrehajtani a tulajdonosi jogkörrel rendelkező helyi önkormányzat vonatkozó határozatait, ugyanakkor az előírások értelmében egyebek mellett nyilvános költségvetést, marketingstratégiát is kellett volna készítenie.

Megállapították, hogy a vállalkozás tulajdonosaként a helyi – RMDSZ-es többségű – önkormányzati képviselő-testület sosem tett javaslatot a médiavállalkozás vezetőtanácsának tagjelöltjeire vonatkozóan, az akkori városvezetés nem ellenőrizte rendszeresen a vállalkozás vezetőségének tevékenységét sem, és nem is biztosította az átláthatóságot. Megállapították, hogy az Udvarhelyi Média Kft. vezetőségével sosem dolgoztak ki működési stratégiát, gyakorlatilag semmilyen teljesítménykövetelmény nem volt meghatározva a cég számára. A számvevőszéki jelentés kitér arra is, hogy a cégvezetők kiválasztása nem átlátható módon történt, és a cég internetes oldalán sosem volt nyilvános, hogy ki tölti be ezt a funkciót.

Fizetett reklám a saját újságban

Noha az Udvarhelyi Média Kft. teljes törzstőkéje közpénzből származott, a gyakorlatilag saját újságként kezelt lappal mégis 10 ezer lejes reklámszerződést kötött a városháza Bunta Levente polgármestersége idején, hogy különböző hirdetések, közlemények jelenjenek meg az Udvarhely napilapban.

A számvevőszék azt is megállapította, hogy az Udvarhelyi Média Kft. vezetősége sosem dolgozott ki, illetve soha nem terjesztett a helyi önkormányzat elé semmilyen üzleti tervet, amely tartalmazta volna a cég teljesítményére, vezetési stratégiájára vonatkozó elképzeléseket. Az átláthatóságra vonatkozóan is több kihágást észleltek: az Udvarhelyi Média Kft. pénzügyi helyzetére vonatkozó információkat nem tették közzé, és az önkormányzat sem igényelte ezeket, ebből adódóan nem is publikáltak éves jelentést a közpénzből működtetett médiabiznisz tevékenységéről.

Továbbá a helyi önkormányzat sosem fogadta el az Udvarhelyi Média Kft. költségvetését, egyebek mellett az sem a képviselő-testület jóváhagyásával történt, hogy 2014-ben közpénzből egy 29 344 lej értékű Dacia Logan autót vásároltak a médiabiznisz számára. Ezekre vonatkozóan a számvevőszék kérdést intézett a vállalkozást vezető Farkas Györgyhöz és Molnos Zoltánhoz, akik azt válaszolták, hogy „a tevékenységet az üzleti terv alapján végezték”. Üzleti tervet azonban sosem kért Székelyudvarhely önkormányzata a kft.-től.

„A 326 388 lejes veszteség ellenére és a pénzügyi adatok hiányában Székelyudvarhely önkormányzata megemelte a cég törzstőkéjét, összesen ötszázezer lejjel, és sosem tett semmilyen lépést azért, hogy újraszervezze a céget” – áll a jelentésben, továbbá „nem gazdaságos és nem hatékony” befektetésnek is nevezik a médiavállalkozást. A számvevőszéki dokumentumból az is kiderül, hogy a cég képviselője kifogások nélkül fogadta el a ténymegállapítást.

A hivatali tájékoztató újság, a Városházi Hírlap legutóbbi, januári kiadásában a számvevőszék ténymegállapításának közlése mellett a jelenlegi városvezetés bírálja az előzőt azért, ahogyan kezelte a vállalkozást, hiszen a 855 ezer lejes veszteség mellett százezer lejes tartozást is hátrahagyott az immár megszűnt cég.

„A közpénz ilyen formájú és mértékű elherdálása nem maradhat felelősségre vonás nélkül” – olvasható a hivatali lapban, és megjegyzik, hogy a jelenlegi városvezetés törvényes lépésekkel szerezné vissza az okozott kár ellenértékét.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 26., csütörtök

Elbukhatja Fenyéd és Székelyudvarhely a közös buszvásárlást

Egyre kisebb az esély arra, hogy a már megnyert pályázat részeként közösen vásárolhasson buszokat Fenyéd és Székelyudvarhely. A városvezetés vészforgatókönyveket állított össze a beruházás megmentéséért.

Elbukhatja Fenyéd és Székelyudvarhely a közös buszvásárlást
Hirdetés
2026. február 26., csütörtök

Adócsökkentési remények és zöld utat kapott beruházások Székelyudvarhelyen

Három utca és két jelentős középület modernizálási terveit hagyták jóvá a székelyudvarhelyi tanácsosok a februári ülésükön, csütörtökön. Mindemellett a helyi adók esetleges csökkentéséről is szó esett.

Adócsökkentési remények és zöld utat kapott beruházások Székelyudvarhelyen
2026. február 26., csütörtök

Áramszünet lesz Farkaslaka néhány utcájában

Áramszünet lesz Farkaslaka számos háztartásában február 27-én, pénteken 9 és 17 óra között.

Áramszünet lesz Farkaslaka néhány utcájában
Áramszünet lesz Farkaslaka néhány utcájában
2026. február 26., csütörtök

Áramszünet lesz Farkaslaka néhány utcájában

2026. február 26., csütörtök

Körvonalazódnak a közlekedési változások Székelyudvarhely szombatfalvi részén

Forgalmi átszervezések előtt áll a szombatfalvi városrész. A Lejtő utca egy részének egyirányúsítása, a teherforgalom irányának pontosítása és a jelzőlámpák visszaállítása mellett a városközpont jövőbeni, „shared space” alapú átalakítása is szóba került.

Körvonalazódnak a közlekedési változások Székelyudvarhely szombatfalvi részén
Hirdetés
2026. február 26., csütörtök

Tűz ütött ki Székelyudvarhelyen szerdán este – videóval

Lángok csaptak fel egy melléképületben Székelyudvarhelyen szerda késő este.

Tűz ütött ki Székelyudvarhelyen szerdán este – videóval
2026. február 24., kedd

Színészek és táncosok mesélnek a barátság erejéről Székelyudvarhelyen

A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.

Színészek és táncosok mesélnek a barátság erejéről Székelyudvarhelyen
2026. február 23., hétfő

Anyamedve a kamerák kereszttüzében: egyelőre nem jelent veszélyt a sóskúti lakó

Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.

Anyamedve a kamerák kereszttüzében: egyelőre nem jelent veszélyt a sóskúti lakó
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

Kápolnási Zsolt történész tart történelmi visszatekintőt

Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.

Kápolnási Zsolt történész tart történelmi visszatekintőt
2026. február 20., péntek

Egészségügyi szakembereknek és pácienseknek egyaránt szól a székelyudvarhelyi kórháznapok idei kiadása

A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.

Egészségügyi szakembereknek és pácienseknek egyaránt szól a székelyudvarhelyi kórháznapok idei kiadása
2026. február 20., péntek

Figyelem: tíz közkút és forrás vizéből csak egy iható Maros megyében

Szigorú figyelmeztetést adott ki a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság: a bevizsgált közkutak és források kevesebb mint 10 százaléka rendelkezik mindenki számára iható vízzel. Nitráttartalom vagy a bakteriális fertőzöttség miatt tilos a fogyasztás.

Figyelem: tíz közkút és forrás vizéből csak egy iható Maros megyében
Hirdetés