Oklevéllel tüntette ki Tamás Zoltán tanárt, a felsőboldogfalvi Fülöp Áron Általános Iskola igazgatóját, a Hargita Megyei Labdarúgó Szövetség elnökét kulturális értékteremtő és értékmentő munkássága elismeréseként az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület.
2012. június 19., 18:212012. június 19., 18:21
2012. június 19., 18:342012. június 19., 18:34
Az „Erdélyi Oszkár-díjnak” is nevezett EMKE-díjat minden évben az elnökségi tagok által javasolt személyek kapják. Olyanok, akik mindennapi tevékenységük mellett a közművelődés terén is nagyot alkottak. Tamás Zoltán 1993-as megalakulása óta elnöke a Felsőboldogfalvi Fülöp Áron Közművelődési Egyesületnek. Nemcsak elnöke, de önkéntese, szervezője, adminisztrátora, ha kell, buszsofőrje is a szervezetnek.
Nem kisebb dolgot vállaltak megalakulásukkor, mint „az utolsó Hegedős”, vagyis Fülöp Áron költő és könyvtáros örökségének ápolását, szellemi értékeinek átörökítését a fiatal nemzedékek számára. Ennek a munkának az elismeréseként a Fülöp Áron Közművelődési Egyesület és annak tagsága 2009-ben, a Magyar Kultúra Napján megkapta az Udvarhelyszék Kultúrájáért közösségi díjat.
Hétfőn délután 14 órakor a felsőboldogfalvi Fülöp Áron Általános Iskola udvarán Beder Tibor, az EMKE munkatársa adta át az elismerést Tamás Zoltánnak.
Az eseményen több mint 50 személy vett részt, többek közt Felsőboldogfalva polgármestere, alpolgármestere, pedagógusok és a Hargita Megyei Labdarúgó Szövetség munkatársai. A díjat alkotó szobrok Venczel Árpád szobrászművész, restaurátor Parasztmadonna című alkotásának kisebbített másolatai. Az okleveleket Venczel Attila képzőművész, díszlet- és jelmeztervező készíti Imecs László festő-grafikus tervei alapján.
„Rendkívüli megtiszteltetés. Nem is hittem el, amikor értesítettek, hogy jelöltek erre a díjra. Meg vagyok győződve, hogy vannak mások is, akik jobban megérdemlik, de ezúton is köszönöm az elismerést” – közölte lapunkkal Tamás Zoltán.
Tamás Zoltán
1956. szeptember 20-án született Székelyudvarhelyen, Tamás Géza történelem szakos tanár és a néhai tisztviselő asszony, Tamás Hajnal gyermekeként. Iskoláit a 4-es sz. Általános Iskolában kezdte (a mai Dr. Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola Petőfi Sándor utcai épülete), majd a Tamási Áron Gimnáziumban folytatta tanulmányait. Innen az aktív sportoláson keresztül egyenes út vezetett a bukaresti Testnevelési és Sportakadémiára. 1970 és 1990 között I., II., III. osztályú csapatokban (Sportul Studențesc, CSU Galac, Székelyudvarhely) játszott, ezzel párhuzamosan megszerezte a labdarúgó játékvezetői minősítést is, és az I. osztályban bíráskodott 1985 és 1995 között.
Edzőként is kipróbálta magát: 1987–1997 között a székelyudvarhelyi ificsapat térnere volt. Az ezt követő években: országos ellenőr labdarúgásban, a Hargita Megyei Labdarúgó Szövetség elnöke, az SK Székelyudvarhely háromszoros országos bajnok teremlabdarúgó-csapatának alelnöke. 2005 és 2007 között a Székelyudvarhelyi Pro Sport Alapítvány kuratóriumának tagja, megyei tanácsos, a tanügyi szakbizottság titkára, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont vezetőtanácsának tagja.
1986-tól a felsőboldogfalvi Fülöp Áron Általános Iskola pedagógusa, 1989 után igazgatója. Az elmúlt 22 évben: új iskolák építésére, felújítására került sor Bikafalván, Hodgyában, Lengyelfalván, Farcádban, megújult a felsőboldogfalvi iskola, kibővült két osztályteremmel, ebédlővel, vizesblokkal, dokumentációs központtal stb. Az iskola vízhálózattal, kanalizálással, központi fűtéssel gazdagodott, ugyanakkor leaszfaltozták az udvarát, kialakítottak egy sportbázist. Sor került az tanintézmény 400., 410. és 420. évfordulóinak méltó megünneplésére is, testvérkapcsolatok létesültek magyarországi iskolákkal: a Szennai Fekete László Iskolával, a Vasadi Általános Iskola és Diákotthonnal, valamint a Bényei Általános Iskolával.
Emellett kapcsolatot ápolnak a Lugosi Eftimie Mugur Iskola magyar tagozatával is a szórványprogram keretében. Tamás Zoltán a Felsőboldogfalva című kiadvány felelős szerkesztője, tapasztalatcserék, könyvbemutatók, sportrendezvények szervezője. Ugyanakkor az iskola a tanügyminisztérium által kiemelt minőségű intézmények közé tartozott az 1996–1997-es tanévben.
A helyi vészhelyzeti bizottság szerdán újabb 30 nappal meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – számolt be a Hargita megyei prefektúra.
Véget ér a strandolás időszaka Székelyudvarhelyen: szeptember 14-én, vasárnap bezár a városi strand.
Egyelőre online oktatással kezdődött el tanév a székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskola diákjainak, miután veszélyessé nyilvánították a tanintézmény főépületét. Abban bíznak, hogy átmenetileg bentlakásukban szervezhetik meg a tanórákat.
Bár idén befejeződhetett volna a nagygalambfalvi sportcsarnok megépítése, pénzhiány miatt fél évre leálltak a munkálatok. A polgármester nem biztos benne, hogy az államnak a megadott időre sikerül előteremtenie a szükséges anyagiakat.
Meghibásodás miatt több városrészben és utcában szünetel a vízellátás kedden Székelyudvarhelyen – közölte a polgármesteri hivatal. A szolgáltatás újraindulására délután lehet számítani.
Teljes útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen a Bethlen Gábor utca egy szakaszán, ahol a Harvíz Rt. vízvezetéket cserél.
Buszjárattal segítik az Orbán Balázs Általános Iskola diákjainak közlekedését Székelyudvarhelyen: szeptember 9-től új iskolás buszjárat indul a tanintézmény felújítása miatt, amely reggel és délután is szállítja a tanulókat.
Mindössze két hónapja kezdődött el a korondi bölcsőde megépítése, de már állnak a falak és a tetőszerkezettel dolgozik a kivitelező. A tervek szerint novemberben be is fejezik a munkát, ám az intézmény üzemeltetésére még várni kell.
Ideiglenesen vízszünet lesz Székelyudvarhely több utcájában hétfőn – tájékoztatott a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
Alsóboldogfalva több száz éves unitárius temploma felújításra szorul. A gyülekezet adományokkal támogatta a munkát, de a szükséges összeg előteremtéséhez további segítségre van szükség, ellenkező esetben több évet tolódhat a restaurálás befejezése.
szóljon hozzá!