Elindult a Táncházkaraván Udvarhelyszéken

•  Fotó: Bálint Kinga Katalin

Fotó: Bálint Kinga Katalin

Körülbelül százhatvanan perdültek táncra a Táncházkaraván Udvarhelyszéken elnevezésű rendezvénysorozat megnyitóján csütörtökön az Udvarhely Táncműhely próbatermében. A hőség és a helyszűke mindenkit csak addig zavart, amíg be nem kapcsolódott a néptánc- és énekoktatásba, illetve a páros és körtáncokba.

Bálint Kinga Katalin

2013. október 27., 16:052013. október 27., 16:05

2013. október 28., 10:042013. október 28., 10:04

Az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács által szervezett táncházkaraván nyitórendezvénye csütörtök este nyolc órakor kezdődött néptánctanítással, amelyet Boros Béla és Hilda táncosok vezettek. Körülbelül fél órába telt eladni a száz belépőjegyet, de a szervezők ezt követően is szívesen látták a vigadni vágyókat. Mint megtudtuk, a program megegyezett a helyszínen minden csütörtök este nyolc órától zajló táncházakéval: a tánc- és énekleckéket követően szabadon rophatták a részvevők. S bár mulatozás közben folyton egymásnak ütköztek, mindig szorítottak helyet az újonnan csatlakozóknak.

A népdaloktatás különlegessége, hogy a szervezők a szövegeket a táncházak során adott belépőkre nyomtatják, ezeket megőrizve egy különleges népdalgyűjteménye alakulhat ki az oda látogatónak. Az Édesanyám, mért szültél a világra kezdetű népdal véletlenül különösen időszerűre sikerült: a dalban elhangzó „Fölnyergelem a lovamat, a sárgát, megkerülöm Erdélyország határát” sorok mindössze egy órával az után hangzottak el, hogy a Székelyek Nagy Menetelésére indult szekeres csapatok a városba érkeztek.

A vidám népi dallamokat a Kaszaj és a Kedves zenekarok, valamint a Szapora Band húzták, amelyek a továbbiakban végigkísérik a karavánt, azaz fellépnek majd Máréfalván, Bétában, Farkaslakán, Lövétén, Zetelakán, Oroszhegyen, Székelykeresztúron és Szentegyházán is. A szokásos táncházakhoz hasonlóan a részvevőket a karaván nyitórendezvényén is zsíros kenyérrel, ásványvízzel, valamint – a nagykorúakat – sörrel várták, a táncosok a néhány perces szünetekben meg is rohamozták a büfét. 

A rendezvényhez gyakorlott és kezdő táncosok is csatlakoztak, a haladók türelmesen magyarázták, tanították az újakat. Táncba hívtak-küldtek mindenkit, mintha mindannyian régi jó ismerősök lennének. „Félre kell tenni a munkát, és be kell állni a körbe” – tanácsolták többen. Néhány szülő gyerekeit is elhozta, közülük is táncra perdültek páran. A táncházkaraván következő rendezvényét a Máréfalvi Arimi Bárban tartják november 8-án este nyolc órától.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Feleki Miklós színművész, honvéd szobrát leplezték le Nagygalambfalván

Feleki Miklós színművész szobrát is felavatták vasárnap Nagygalambfalván a március 15-i események részeként, ami nem is lehetett volna aktuálisabb, hiszen a helyi születésű jeles személyiség honvédként vett részt az 1848–49-es szabadságharcban.

Feleki Miklós színművész, honvéd szobrát leplezték le Nagygalambfalván
2026. március 15., vasárnap

Ünneplők Székelyudvarhelyen: a magyar történelem a szabadság története

A bátorságnak, a gyakorlatias gondolkodásnak és a közösségi összetartozásnak köszönheti a magyarság a megmaradását – hangzott el Székelyudvarhelyen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulóján szervezett ünnepségen vasárnap.

Ünneplők Székelyudvarhelyen: a magyar történelem a szabadság története
2026. március 15., vasárnap

Kokárdás buszokkal tisztelegni a forradalom emléke előtt

Március 15. alkalmából ünnepi díszbe öltöztek Székelyudvarhely buszai: kokárdák, valamint az 1848–49-es forradalom hőseitől származó idézetek kísérik az utasokat, így a mindennapi utazás is az emlékezés részévé válik.

Kokárdás buszokkal tisztelegni a forradalom emléke előtt
Hirdetés
2026. március 14., szombat

Nyárra be kell fejezni a homoródfürdői Hatos villa felújítását

A kezdeti nehézségek és a munkálatok leállása után ismét zajlik a Hatos villa energetikai korszerűsítése. Hargita Megye Tanácsa áthidalta a költségvetési hiányt, így júniusra egy teljesen megújult, energiatakarékos épület várhatja a táborozókat.

Nyárra be kell fejezni a homoródfürdői Hatos villa felújítását
2026. március 13., péntek

Stratégiai tudással és erős közösséggel segítik a vállalkozókat

Három év szünet után folytatódik az Erdélyi Vállalkozói Iskola+ (EVI+) képzéssorozat – jelentették be pénteken, a képzés első hétvégéjének megnyitóján a partnerszervezetek képviselői Székelyudvarhelyen.

Stratégiai tudással és erős közösséggel segítik a vállalkozókat
2026. március 13., péntek

Felavatták az Erdélyi Hagyományok Házát Székelyudvarhelyen

Ahol a hagyományainknak teret adnak, ott a nemzetünknek jövője van, hangsúlyozta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár az Erdélyi Hagyományok Háza székelyudvarhelyi központjának avatóünnepségén.

Felavatták az Erdélyi Hagyományok Házát Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Kerékpárt lopott Székelyudvarhelyen, percekkel később elfogták a helyi rendőrök

Nem sokáig örülhetett zsákmányának pénteken a szomszédos megyéből érkező biciklitolvaj, hiszen a tettét követően mindössze néhány perc múlva elfogták őt a székelyudvarhelyi helyi rendőrök.

Kerékpárt lopott Székelyudvarhelyen, percekkel később elfogták a helyi rendőrök
2026. március 13., péntek

Az áldozatsegítés és jogi segítségnyújtás határok nélkül működhet

Konferenciát szerveztek Székelyudvarhelyen a határon átnyúló jogi segítségnyújtás és áldozatsegítés témájában pénteken. Magyarországi és erdélyi szakemberek osztották meg tapasztalataikat a jogi támogatás és az áldozatok segítésének lehetőségeiről.

Az áldozatsegítés és jogi segítségnyújtás határok nélkül működhet
2026. március 13., péntek

Fának hajtott egy autó Árvátfalván, majd egy másik is belerohant

Elvesztette az uralmát a jármű fölött és egy útszéli fának csapódott egy autós péntek reggel Árvátfalván. A szerencsétlenül járt sofőr járművébe egy másik, arra közlekedő személygépkocsi is nekiütközött.

Fának hajtott egy autó Árvátfalván, majd egy másik is belerohant
Hirdetés