
Fotó: Veres Nándor
Még nem tudni, hogy mikor és mekkora mennyiségű európai uniós élelmiszersegély érkezik Székelyudvarhelyre – a projekt koordinálása idén a prefektúra hatáskörébe tartozik, a csomagok kiosztása a polgármesteri hivatal szociális osztályának feladata.
2014. november 12., 21:212014. november 12., 21:21
Idén a prefektúra illetékesei szállítják ki a polgármesteri hivataloknak az uniós élelmiszercsomagokat, amelyeket a hivatalok alkalmazottai osztanak ki a jogosultaknak, idén először postán kézbesítendő szelvények ellenében. A névre szóló kuponok kézbesítése már megkezdődött, a csomagok kiosztásának időpontjáról és körülményeiről azonban még nem sokat tudni.
Bizonytalan szállítás
A székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal szociális osztályának vezetője, Fülpesi Gyula elmondta, mindeddig csupán egy ködös értesítést kaptak a csomagok tartalmáról – négy liter olaj, négy kilogramm cukor, hat kilogramm liszt és ugyanennyi kukoricadara, 400 vagy 800 gramm száraztészta, nyolc sertés-, valamint hat marhahúskonzerv, továbbá tíz pástétom lesz benne –, illetve arról, hogy kötelesek olyan termet szerezni, amelyben a kiosztandó élelmiszereket tárolhatják, majd továbbadhatják az arra jogosultaknak. A tájékoztatás azonban nem terjedt ki a szállítmány méretére vagy a szállítás időpontjára, így a szociális osztály egyelőre vár a bővebb felvilágosításra a prefektúra részéről, hiszen nem mindegy, hogy hány tonnás szállítmányt kell elraktározni, ennek megfelelően kell épületet bérelni – fejtette ki Fülpesi, hozzáfűzve, az előző években általában októberben vagy novemberben megkezdődött a csomagok kiosztása.
Háromezer fölött a jogosultak száma
Előzetes számításaik szerint idén Székelyudvarhelyen az előző években megszokott mintegy 2500-hoz képest legalább nyolcszázzal nő az élelmiszersegélyre jogosultak száma, ugyanis ez alkalommal a családi pótlékban részesülőknek is jár a csomag. Fülpesi szerint az egyelőre nem meghatározott méretű szállítmány kiosztása az eddigieknél bonyodalmasabb lehet, ugyanis ezelőtt, amikor listát kaptak a jogosultak nevével, azon kipipálhatták azt, hogy ki milyen élelmiszerből kapott. Ha valamelyikből nem volt raktáron, az illető később visszamehetett, és gond nélkül kérhette az elmaradást, hiszen a listán szerepelt minden szükséges információ. Idén azonban az emberek a kuponnal igazolhatják jogosultságukat, s a segélyt kiosztók ezeket összegyűjtve bizonyítják, hogy elvégezték feladatukat – egyelőre nem tudni tehát, mi lesz az eljárás, ha valamely élelmiszer elfogy. Az osztályvezető azt ígérte, amikor bővebb információhoz jutnak, értesítik a jogosultakat a részletekről.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!