Elektromos autókat tesztelhettek

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Gyerekek és felnőttek játszhattak kedden Udvarhely központjában, a 2015-ös Mobilitás hete rendezvénysorozat utolsó napján. Az elektromos autó lázba hozta az érdeklődőket.

Bálint Kinga Katalin

2015. szeptember 22., 18:332015. szeptember 22., 18:33

Kedden az Európai Autómentes Nap környezetbarát közlekedést népszerűsítő programjai mozgatták meg a városlakókat. A székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal, illetve több helyi civil csoport és egyesület által megszervezett Mobilitás hetének zárónapján ismét nagy hangsúlyt fektettek a kerékpározásra.

A testmozgás és a környezetkímélő közlekedés alapjait már kisgyerekkorban érdemes lefektetni – vallja a Ficánka Napközi Otthon közössége. Ennek szellemében rendszeresen szerveznek sport- és egészségmegőrző programokat óvodásaiknak. Ilyen volt a kedd délelőtti, a polgármesteri hivatal támogatásával megtartott Bringatanoda is, amelyen nem csupán ficánkás gyerekek, de az udvarhelyi ferences nővérek által működtetett Nardini napközi növendékei is jelen voltak, természetesen kerékpárral. Mintegy hatvan gyerek kísérte tehát figyelemmel az udvarhelyi helyi rendőrség játékos tájékoztatását a forgalmi táblákról: a jelzések kicsinyített, műanyag makettjeit a napközisek mutatták körbe, olykor kórusban kiabálva, milyen táblát látnak éppen. Az átjáró helyes használatát és a jelzőlámpa irányította közlekedés szabályait is egymás szavába vágva sorolták. Ezt követően a gyerekek körbekarikázták a parkot.

Tizenegy órakor elsősorban a jogosítvánnyal rendelkezőket várták a Városháza térre, ahol az érdeklődők kipróbálhatták az Udvarhelyen is kapható elektromos autókat. A környezetbarát, kétszemélyes, nyári üzemmód szerint oldalajtó nélküli járművekkel kapcsolatos tudnivalókat Márton Huba, a forgalmazó cég vezetője ismertette. Ezt követően az érdeklődők elvihették a járműveket egy Városháza téri körre.

Déli tizenkettőre a Kőkereszt térre vonultak át a részvevők: a Szekler Teker kerékpáros csoport más udvarhelyi szervezetek, intézmények, cégek és magánszemélyek támogatásával felszerelhette első bringatámaszát a Mokka kávézó előtti parkolóban. A szellemes építmény autó alakú, és mérete megegyezik egy gépkocsiéval, de tíz bicikli biztonságos tárolására alkalmas – derült ki a helyszínen. Simon Szilárd, a mozgalom egyik kezdeményezője elmondta, ez csak a projekt első fázisa volt: további akciók során gyűjtendő támogatással egy év alatt több mint negyven hasonló támaszt helyeznének el a városban.

Délután öt órakor a Bethlen-negyedi parkból rajtolt el a rendezvény zárómozzanata, a Critical Mass biciklis felvonulás. A részvevők a Bethlen Gábor, a Villanytelep, a Sziget és a Kossuth Lajos utca érintésével megkerülték a városközpontot, majd a Márton Áron téren gyűltek össze, ahol a magasba emelték járgányaikat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
2026. április 20., hétfő

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban

Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen

Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen
2026. április 17., péntek

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos

Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos
2026. április 16., csütörtök

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve

Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve
Hirdetés