Néhol megkondulnak, másutt csöndesek maradnak a harangok a madéfalvi veszedelem 250. évfordulója alkalmából a Székely Nemzeti Tanács által indított kezdeményezés nyomán. Az SZNT közleményében arra kérte a történelmi egyházak székelyföldi gyülekezeteit, hogy harangszóval, gyertyagyújtással emlékezzenek meg a vérengzésről, valamint a székely nemzeti ellenállásról.
2014. január 06., 19:372014. január 06., 19:37
2014. január 06., 19:552014. január 06., 19:55
Az SZNT elnöke, Izsák Balázs által aláírt közleményben a tanács arra kérte a csatlakozó egyházközségek vezetőit, hogy január 6-áról 7-ére virradó éjszaka, pontban éjfélkor kongassák meg a harangokat, a székelyeket pedig arra, hogy a madéfalvi áldozatok emlékére állítsanak égő gyertyát ablakpárkányaikra, és a székely nemzeti ellenállás szabadságeszméjéhez híven imádkozzanak Székelyföld jövőjéért. Az általunk találomra megkérdezett egyházközségek közt akadtak olyanok, amelyek lelkesen csatlakoznának a kezdeményezéshez, de olyanok is, amelyeknél némák maradnak a harangok éjszaka.
A Szent Miklós-hegyi római katolikus templom harangjait nem kongatják meg éjfélkor – mint a plébánia titkárságán megtudtuk, ahhoz, hogy részt vegyenek a kezdeményezésben, az érsekségtől kellett volna erre vonatkozó rendelkezést kapniuk, ám ez nem történt meg. Ezt erősítette meg Madarász Attila is, a bögözi Keresztelő Szent János római katolikus plébánia plébánosa, hozzáfűzve, nem is értesült a kezdeményezésről. Mint elmondta, ha legalább a vasárnapi misén ki tudta volna hirdetni az éjféli harangszót, megszólaltatnák a harangot, ám vidéken bejelentés nélkül ilyesmit tenni félreérthető.
Lélekben is szólnak a harangok
Fülöp Szabolcs, Székelydálya és Ége református lelkésze ellenben arról tájékoztatott, a két helységben készülnek arra, hogy megkongassák a harangokat. Mint elmondta, a közösségek messzemenően támogatják a kezdeményezést. A Bethlen-negyedi református egyházközség lelkipásztorától, Bekő Istvántól megtudtuk: a templomnak nincs harangja, ám a lelkekben bizonyára megszólalnak a harangok a madéfalvi veszedelem emlékére.
Ugyanez a helyzet a Bethlen-negyedi unitárius templomban is: Rüsz Domokos lelkész arról informált, hogy a vasárnapi istentiszteleten már megemlékeztek a Siculicidium negyed évezredes évfordulójáról. Ha felépül a harangláb, bizonyára megkondul majd a harang a jeles alkalmakkor is – fűzte hozzá. A belvárosi unitárius templomban úgy készülnek, hogy megszólaltatják a harangokat az évfordulóra – mondta el Kedei Mózes lelkész, hozzátéve, a közösség egyértelműen támogatja a kezdeményezést.
Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
szóljon hozzá!