Egyre többen vannak az utcán

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Míg tavaly tizenhatra, idén már huszonötre becsülik a hajléktalanok számát Székelyudvarhelyen. Négyen közülük a vasútállomás és a Kaufland áruház közötti utcában, egy mindössze két négyzetméteres tákolmányban húzták meg magukat.

Simon Eszter

2013. december 01., 18:302013. december 01., 18:30

2013. december 01., 19:112013. december 01., 19:11

Egyik olvasónk hívta fel figyelmünket arra, hogy az áruház mellett pár héttel ezelőtt több hajléktalan telepedett le. A helyszínen járva egy kartonból, raklapból, szőnyegből és egyéb hulladékokból összeállított két négyzetméteres „építményt” találtunk, egyik oldalán a felaggatott szőnyeg alól két lábbeli lógott ki. Közelebb merészkedve, a szőnyeget felemelve megpróbáltuk felébreszteni az ott alvó férfit, végül többszöri noszogatás után felült, de sehogy sem sikerült szóra bírnunk.

Ezalatt a „lak” másik oldalán egy kis fehér kutya bújt elő, majd nem sokkal később gazdája is előmerészkedett. Bódi Etelkaként mutatkozott be, és elmondta, hogy lassan három hete annak, hogy társával, Szőke Zoltánnal itt húzták meg magukat, őket Dobai András bácsi – aki elöl lakik – fogadta be. „Korábban a Küküllő partján laktunk, néha a hajléktalanszállón is, de onnan kitiltottak, mert nem szabadott volna rágyújtani, de én mégis megtettem” – mesélte. A nagy hidegben jobb bent lenni, mint kint, hiszen van egy paplanuk, ha az alá bebújnak, akkor legalább nem fagynak meg. Azt esznek, amit kapnak – tette hozzá, majd az éppen felénk közeledő idősebb emberre mutatott, aki egy nagyobb zacskónyi péksüteményt hozott a kezében. Vass Károly azóta lakik az utcán, hogy „megkülönböztek” a feleségével, gyermekeiről sem tud semmit, valahol messze élnek, nem törődnek vele. „Korábban dolgoztam, még négy évem lett volna a nyugdíjig, de hamarabb elküldtek, így kerültem az utcára” – részletezte Vass, hozzátéve: ő soha nem menne el a hajléktalanszállóra.

Idén májustól Udvarhelyen a Budvár Szociális Központ hajléktalanszállójának működtetését a helyi Albert Schweitzer Alapítvány vette át. A civil szervezet az 1990-es évektől működik a városban, eddig leginkább egészségügyi tevékenységeket fedett le, de néhány éve szociális juttatásokkal is foglalkozik. Hivatalos képviselőivel, Kosztolányi Annával és Farkas Rékával az elszállásolás feltételeiről és a belső rendszabályokról beszélgettünk.

A tizenegy férőhelyes szálló nyár óta folyamatosan tele van, és ahhoz, hogy valaki bekerüljön, be kell tartani az alapvető együttélési szabályokat – tudtuk meg. „Első és nagyon fontos feltétel a józanság, nem lehet nálunk szúró- vagy vágóeszköz, és a szállást kérőnek kell legyen egy érvényes személyi igazolványa vagy születési bizonyítványa, valamint negatív tüdő- és vérvizsgálata” – mondta el Kosztolányi Anna, aki társával együtt a városi kórház szociális munkásaként is dolgozik.

A Budvár utca 43-as szám alatti szállón jelenleg négy gondnok dolgozik, 24 órás felügyelet van, délután 5 és 7 óra között lehet bejelentkezni, reggel 7 és 9 óra között kell elhagyni. Odabent a hajléktalanoknak le kell zuhanyozniuk, tiszta ruhát kapnak, és havi 3–4 alkalommal meleg ételt is. „Ha jönnek a nagy hidegek, jó lenne mindennap egy meleg ételt biztosítani az ott lakóknak, eddig egy vendéglátóipari egység támogat minket ebben, viszont továbbra is várjuk olyanok jelentkezését, akik heti egy-két alkalommal étellel támogatnák a hajléktalanszállón alvókat” – fejtette Farkas Réka, jelentkezni a 0266-210060-as telefonszámon lehet.

Beszélgetésünk közben az is kiderült, hogy Bódi Etelkát és párját már ismerik, többször aludtak a szállón, de mivel a nő folyamatosan szeszes italt csempész be társának az ablakon, több alkalommal is ki kellett tiltani onnan. „Egy hónapra szól a tiltás, de az is előfordult már, hogy hiába írta alá a nyilatkozatot, hogy többé nem fogyasztanak alkoholt, mindegyre megszegik ezt. Ezeknek az embereknek komolyabb segítségre lenne szükségük, ehhez próbálunk most anyagi alapot teremteni” – mondta Kosztolányi.

A másik két hajléktalannal még nem találkoztak az alapítvány képviselői, de elmondták, sajnos egyre több ember kerül utcára, a szállón viszont csak tizenegy ágy van, és aki nem jelentkezik önként, azon nem tudnak segíteni. Tavaly 16 hajléktalanról tudtak, idén már 20–25-re tehető a számuk. A téli időszakban nem utasítanak el senkit, ha szükséges, pótmatracokat tesznek le a földre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Elvetik a költséges terveket, mégis megújulhat a székelyudvarhelyi közvécé

Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.

Elvetik a költséges terveket, mégis megújulhat a székelyudvarhelyi közvécé
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
Hirdetés