Egy temetkezési kálvária elképesztő története

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Megrázó, ugyanakkor elgondolkodtató történetet osztott meg szerkesztőségünkkel egy székelyudvarhelyi férfi. Az elmondottak alapján úgy tűnik, egy kisvárosban a bürokrácia nemhogy élni, meghalni sem enged.

Dávid Anna Júlia

2016. április 18., 12:342016. április 18., 12:34

2016. április 18., 12:342016. április 18., 12:34

Tragédia történt a családban. „Húsvét éjszaka meghalt édesanyám” – kezd bele olvasónk a mesélésbe. Mentőt hívtak, a mentős szabályszerűen megállapította a halál beálltát, erről hivatalos okiratot is adott. Reggel minden az előírtak szerint folytatódott volna, ha nem húsvét hétfő van, amikor a hivatal üres.

Másnap délelőtt, hosszas sorban állás után az ehhez szükséges dokumentummal olvasónk megérkezik a hivatal anyakönyvi osztályára, ahol bejelenti a halálesetet. A dokumentumok számbavétele után még elküldik fénymásolni – folytatja.

„Aztán megint kiálltam a sort, hogy kiderüljön, a fénymásolt okirat, azaz a mentőorvos által kibocsátott papír nem elfogadható” – emlékezett vissza a panaszos. Ennek oka, hogy az anyakönyvi hivatalban ismert szabályok szerint csak a háziorvos adhat ilyen papírt. „Amíg a tanácstól nincs papír, addig nem adhat ki senki semmilyen más dokumentumot.” A háttértörténet része, hogy háziorvosuk röviddel az eset előtt nyugdíjba vonult, az új orvos szabadságra ment, és nem hagyott hátra információkat a helyettesítését illetően. „Ha nem vagy jóban az orvossal, akkor nincs meg a telefonszáma” – magyarázta a férfi, hozzáfűzve, hogy nyilvánosan csupán a rendelő telefonszáma elérhető, ami kicsönghet, de szabadság idején nem veszi fel senki.

Közben lázas telefonálgatások folynak a háttérben, a család igyekszik megmozgatni mindenkit, ismerősöket, orvosokat, kórházi dolgozókat hívogatnak, de se telefonszámot, se alternatív megoldást nem találnak, hogy hivatalosan elszállíttathassák a holttestet. A hivatal munkaprogramja hétköznapokon 10 és 12 között van, a keddi napon a háziorvos délután kettőtől este későig rendel. Újabb patthelyzet. És már szerda van, amikor tíz óra után, ismét hosszas sorban állást követően sikerült kézhez kapni azt a dokumentumot, amivel hivatalosan el lehet kezdeni a temetkezési procedúrát.

Az a városlakó, akinek a hozzátartozója hétvégén, azaz pénteken egy óra után távozik el az élők sorából, nagyon hasonló tortúrának lehet kitéve. Panaszosunknak is csak a kisvárosokban ismert módon, ismerősökön keresztül sikerült megoldani, hogy ne kelljen törvénytelenül otthonában tartania három napon keresztül édesanyja holttestét.

A hivatalban a rövid hétköznapi munkaprogram mellett egyébként hétvégén egyáltalán nincs ügyfélfogadás a halálesetek bejelentésére – derült ki érdeklődésünkre. Megtudtuk viszont azt is, hogy a városházán helytelenül jártak el az elhalálozást igazoló dokumentum esetében. Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője elmondta, hogy a mentős orvos által kibocsátott papír teljesen hivatalos, nagyon gyakran megesik, hogy hétvégeken vagy éjszaka nem hívják ki a háziorvost, hisz a mentős orvos által adott  dokumentum is érvényes. Tájékoztatott ugyanakkor arról is, hogy a holttest nem maradhat a lakásban, a halál megállapítása után mielőbb a halottasházba kell szállítani.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés