Egy ritka korszak legszebb emléke

•  Fotó: Mihály Csaba

Fotó: Mihály Csaba

Újabb megünnepelhető állomásához érkezett a bögözi nyolcszázéves református műemlék templom 2008 óta tartó restaurálási folyamata: szombaton átadták a konzervált és restaurált kazettás mennyezetet. A közel egy évtizedes munkafolyamatot kiadványban dokumentálták, ugyanakkor a közreműködő szakemberek megbeszélték a soron következő tennivalókat is.

Molnár Melinda

2016. szeptember 18., 18:202016. szeptember 18., 18:20

Újabb szakaszába lép a templom restaurálása – mondta Pitó Zsolt Bögözben szolgáló református lelkipásztor. Reméli, Isten továbbra is munkálkodik majd, hogy be tudják fejezni a teljes körű restaurálást, és mindig lesz élő gyülekezete ennek a szent hajléknak. Szeretnék a templom tükrében megmutatni a Kárpát-medence gyermekeinek történelmük nyolc évszázados múltját és jelenét.

Vér Iván kérdésünkre elmondta, egy turistacsoport tagjaként látta először a műemlék templomot. Meghallgatva Bíró Endre akkori lelkipásztor ismertetőjét, „magára vette”: segítsenek a falképeket restauráltatni. Műszaki emberként tisztában volt a felmérés, tervezés és a dokumentáció jóváhagyásának szükségességével. Az Új Ezredév Alapítvány pénzt gyűjtött, és 2008-ban elkezdődhetett a templom teljes körű restaurálása.

Szombaton Benczédi Sándor műemlékszakértő, a program tervfőnöke sajnálta, hogy a felújított nagyenyedi kollégium átadása egybeesett a bögözi ünnepséggel, így meghívottaik közül többeknek oda kellett menniük. Mint mondta, pénteken számba vették a restaurálási program eredményeit, és azt is, ami még hátravan. A nem várt tennivalók között említette a könnyező házigomba megjelenését a szentély padlóján, illetve a tavalyi betörés miatt szükségessé vált ajtórekonstrukciót. A templom-helyreállítás hosszú, nehéz folyamat. A csapatmunka célja, hogy a maximumot hozzák ki eme kultúrörökségből. 200–250 ezer lejre lenne még szükség, hogy a kő- és farestaurálási munkálatokat befejezzék.

Az elmúlt hat hónapban a mennyezet feljavítását a helyszínen végezték – mondta Mihály Ferenc farestaurátor. Kiemelte, egy ritka korszak legszebb emléke a bögözi kazettás mennyezet. Beszélt az elmúlt 300 év alatti károsodásokról, amit a fényre, párára érzékeny szervetlen pigmentek és szerves színezékek elszenvedtek. A bögözi mennyezet azon kevesek közé tartozik, melyeket védőréteggel vontak be a készítéskor. A megöregedett bevonat rugalmatlan, elvált a felülettől, és magával rántotta a festékréteget. A restaurálás után enyvezve, visszakötve és visszavasalva láthatók. Megtudtuk, hogy a mennyezet eredetileg színesebb volt, ahol ugyanis kevesebb fény érte, ott több szín maradt meg. Az átfestés hamisítás lenne, így kevés retust, színkiegészítést enged meg a restaurálás. Vonalkás technikával kiegészítve látható most a famennyezet. A farestaurátor képekkel mutatta be a szószékkorona, az úrasztala, az ajtó, a perselydoboz és asztalka konzerválási-restaurálási folyamatait.

Az átadás alkalmából bemutatott Civil műemlékvédelmi kézikönyv 2015 című kiadvány évenkénti bontásban, sok képpel mutatja be a bögözi templom restaurálási folyamatát.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés