
Fotó: Bodnár Arthur
Egyszerűsíti a szabadfoglalkozásból élők havi jövedelemnyilatkozatainak benyújtását és a társadalombiztosítási hozzájárulások befizetését a Hargita Megyei Nyugdíjpénztár és a Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező és Szakképző Ügynökség. Mostantól bármelyik intézményben be lehet fizetni mindkét illetéket, és a megvalósított jövedelemről szóló nyilatkozatok leadása ügyében sem kell felkeresni mindkét hivatalt.
2010. szeptember 16., 16:202010. szeptember 16., 16:20
2010. szeptember 16., 17:192010. szeptember 16., 17:19
Fotó: Bodnár Arthur
Az adminisztratív eljárás egyszerűsítéséről közös közleményben tájékoztatja az érintetteket (pl. PFA-k, II-k, AF-ek működtetői, valamint a szerzői jogdíjból élők) a két megyei intézmény, ebben azt is közlik, hogy nyilatkozatok és a társadalombiztosítási hozzájárulások fogadása, valamint a fennakadások elkerülése érdekében a következőképpen hosszabbítják meg a munkaprogramot az ügyfélfogadó helyiségekben: szeptember 20–24. között 19 óráig, szeptember 25-én (szombaton) 13 óráig, szeptember 27-én pedig 18 óráig. A közös közleményben azt is kihangsúlyozzák, hogy a két intézményhez benyújtandó jövedelmi nyilatkozatokat, illetve a munkanélküliségi hozzájárulást, valamint a nyugdíjjárulékot a két intézmény bármelyikében fogadják, tehát ezek leadása, illetve befizetése érdekében elég csak az egyik hivatalt felkeresni a kettő közül.
A megyei nyugdíjpénztár és a munkaerő-elhelyező ügynökség ugyanakkor arra is emlékeztet, hogy szeptember 10-én lépett hatályba a 2010/58-as kormányrendelet módosítása, melynek értelmében a szeptember 10-e után kifizetett összegek esetében a független tevékenységekből megvalósított jövedelemről szóló nyilatkozatok leadása, valamint a vonatkozó illetékek kiszámítása, visszatartása és befizetése is a munkaadó kötelessége, tehát azé, aki a jövedelmet kiadja. Fontos azonban azt is tudni, hogy a szeptember 10-e előtt megvalósított jövedelmekre még a korábbi kormányrendelet vonatkozik, így az azokról szóló nyilatkozatok leadása, valamint a társadalombiztosítási hozzájárulások befizetése a jövedelmet megvalósító személyek feladata. Az augusztusban megvalósított jövedelmekről szóló bevallás benyújtását és a járulékok befizetését szeptember 25-éig tehetik meg, a szeptember 10-e előtt megvalósított szeptemberi jövedelmükről október 25-éig kell nyilatkozniuk, és addig kell befizetniük a járulékokat is – hívja fel a figyelmet a két intézmény közös közleménye.
Több mint hatvan házkutatást tartottak és hat embert őrizetbe vettek egy olyan adócsalási ügyben, amely a gyanú szerint építkezési cégeket érint, és Hargita, illetve Maros megyében is vizsgálatokat folytatnak.
Az ukrán hadsereg légvédelme péntek reggel lelőtt egy drónt Románia határának közelében, mindössze száz méterre a Tulcea megyei Chilia Veche településtől – tájékoztatott a védelmi minisztérium.
Tizenegy embert vettek őrizetbe és további négy gyanúsított ellen hatósági felügyeletet rendeltek el annak a fővárosi prostitúciós ügynek a fejleményeként, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a DIICOT.
Nicușor Dan pénteken a Facebook-oldalán bejelentette, hogy kihirdette a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvényt, miután az alkotmánybíróság döntésének indoklása megjelent a Hivatalos Közlönyben.
Péntek reggel 7 óra 15 perc körül újabb Ro-Alert üzenetet kaptak Tulcea megye Ukrajnával határos térségének lakói az orosz-ukrán háborúval összefüggésben. Ez volt a negyedik ilyen riasztás szerda este óta.
A múlt évben történt vadkároknak valamivel több, mint a hatvan százaléka esetében kaptak kártérítést a Hargita megyei károsultak, a közeljövőben viszont várhatóan a fennmaradó hányaduk is pénzéhez jut. Ők többnyire terméskárok megtérítésére várnak.
Csütörtök este megjelent a Hivatalos Közlönyben az alkotmánybíróság február 18-i határozatának indoklása, amelyben alkotmányosnak minősítette a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó új törvény tervezetét.
A Richter-skála szerint 4,5-ös erősségű földrengés történt csütörtökön 19 óra 21 perckor Vrancea megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Ilie Bolojan csütörtökön kijelentette, hogy a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvényt a következő napokban kihirdeti az államfő, így Romániának esélye van megkapni a visszatartott uniós helyreállítási források nagy részét.
Újabb drónokat észleltek a román hadsereg radarjai Tulcea megye térségében az ukrán folyami kikötők elleni csütörtöki orosz légitámadás során, az egyik rövid időre megsértette Románia légterét – tájékoztatott a védelmi minisztérium.