Döntés előtt az Eötvös vezetősége

•  Fotó: Farkas Antal

Fotó: Farkas Antal

Jelentős gondokat okozhat a következő tanévtől az iskolaigazgatókra vonatkozó előírás, melynek értelmében a tanintézet-vezetőknek heti tizennégy órát kell oktatniuk funkciójuk betöltése mellett. Ferencz Csaba, a székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskola intézményvezetője megpályázta és már el is foglalta a Benedek Elek Pedagógiai Gimnázium egyik fizikakatedráját, meglátása szerint azonban a tanórák megtartása és az igazgatói feladatkör ellátása nem egy embert követel. Kérdéses tehát, hogy jövő tanévtől vállalja-e a szakközépiskola igazgatását.

Kovács Eszter

2014. május 19., 18:152014. május 19., 18:15

2014. május 19., 20:252014. május 19., 20:25

Versenyvizsgázott és meg is nyerte a Benedek Elek Pedagógiai Gimnázium megüresedett fizikakatedráját Ferencz Csaba fizika szakos tanár, az Eötvös József Szakközépiskola igazgatója. „Az állást elfoglalta, és amennyiben változás nem történik, jövő tanévtől Ferencz Csaba is az iskolánk tantestületének tagja lesz” – mondta el portálunknak Bálint Mihály, a pedagógiai gimnázium igazgatója.

Törvény kötelezi a tanintézet-vezetőket, hogy az igazgatói tisztség betöltése mellett a szakuknak megfelelően heti tizennégy órát tanítsanak is. „A jövő tanévtől indítandó osztályok elosztásának nyomán eggyel kevesebb osztály lesz az Eötvösben, így a két meglévő fizika szakos tanárunk mellett én már nem fértem bele a fejkvótába. A törvény azonban kötelez, így másik iskolában pályáztam meg a tanári állást” – magyarázta az ügy kapcsán Ferencz Csaba.

Az Eötvös József Szakközépiskola vezetőjének megbízatása augusztus 31-én jár le, amennyiben ezt a Hargita Megyei Tanfelügyelőség újabb egy évre meghosszabbítja, párhuzamosan folytathatná a tanítást és az intézményvezetést is. A két tevékenység azonban Ferencz szerint nem egy embert követel. „Lehetetlen helyzet ez, hisz az intézmény vezetése mellett nem lehet heti tizennégy órát megtartani. Ez vagy a gyerekek, vagy az iskola rovására fog menni” – tette hozzá. Ferencz úgy tartja, a tanítás hivatás, a gyermekek nevelése elsődleges minden mással szemben.

„Harmincnégy évet tanítottam a mezőgazdasági szakiskolában, nehéz innen elmozdulni. Tűzzel-vassal nem ragaszkodom az igazgatói pozícióhoz, amennyiben választás elé kerülök, a tanítás mellett döntenék” – szögezte le. A tanintézet-vezető fontosnak tartotta hozzátenni, a beavatkozás – hogy a 2014–2015-ös tanévben eggyel kevesebb osztály indul a szakiskolában – sok ember helyzetét megnehezítette. „Nem is beszélve arról, hogy a Székely Támadt-várral kapcsolatos hercehurca után, azok után, amiket a városvezetőség elkövetett az iskola ellen, nem nagyon köti az embert semmi az igazgatói pozícióhoz” – fejtette ki.

Osztja az intézményvezető véleményét Liszkovics József, az Eötvös József Szakközépiskola aligazgatója is: egyelőre nem született döntés az ügyben, bár több megbeszélést folytattak az igazgatóval, viszont a helyzet mindkettőjük munkáját ellehetetleníti. „Amennyiben az igazgató nem tudja teljesíteni a funkciójához kötött feladatait, azok az aligazgatóra hárulnak. Mivel azonban nekem is hetente tizennégy tanórát kell megtartanom, ezt egyedül nem tudom vállalni. Összefüggnek a dolgok. Fennáll az a lehetőség is, hogy mindketten visszalépünk” – mondta.

Ferencz Csaba egyébként úgy véli, sok tanintézet-vezető kerül majd ősztől hasonló kutyaszorítóba, ezért többen visszaléphetnek majd az igazgatói funkcióból. „A szakszervezet harcol az ügyünkben, de egyelőre igen bizonytalan a helyzet. Ki kell várnunk a nyarat, akkor majd eldől, hogyan tovább” – summázott Ferenncz Csaba.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés