Díszbe öltöztette lelkünket a Kékiringó

Zsúfolásig megtelt a székelyudvarhelyi Művelődési Ház nagyterme szombaton: a fellépni készülő gyerekek szülei mellett sokan kíváncsiságból is betértek a Kékiringó Néptáncegyüttes gálaestjére. Évad- és korszakzáró volt az összejövetel, egyfajta summázása az 1997-ben alapított tánccsoport (első) tizenöt évének. „Hogy az ünnep örömét meg tudjuk élni, kellenek a hétköznapok… Azért, hogy amikor az ünnep elérkezik, akkor ünnepelhessünk egészen” – idézte bevezetőként Márai Sándor szavait Szabó Attila, az est hoppmestere. Hídépítő a Kékiringó Néptánccsoport és annak tagjai – mondta el –, főként azok, akik tizenöt éve még gyerekcipőben ropták, ma már anyák-apákként is visszajárnak, sőt gyerekeiket, barátaikat is erre buzdítják. A tánccsoport ilyen oszlopos tagja Arros Réka is, aki könnybe lábadt szemmel vallott arról a második családról, mellyel együtt nőtt fel.

A különböző generációk mellett több tájegység táncai is felvonultak – mezőségi, moldvai, felcsíki, felvidéki, gömöri, udvarhelyszéki stb. –, felidézve a számtalan tánctábort, kiszállást, fellépést. „A gyerekek rengeteg értékes emberrel találkoztak ezekben a táborokban, akik hajlandók voltak megosztani tudásukat, így bővült a kékiringósok táncos anyanyelve” – magyarázta Szabó Attila. A hagyományőrzés azonban nem csak a tánclépések elsajátításában merült ki, hisz a tánccsoportot vezető Both Aranka – a Tanci, ahogyan a gyerekek szólítják – a népi szokásvilág megismerésére is nagy hangsúlyt fektetett. Ebből kapott ízelítőt a nagyérdemű a pünkösdölő „aprócskák” és a farsangoló, lakodalmast járó „nagyobbacskák jóvoltából”.

Több mint két éve indult a Kékiringó felnőtteknek szóló táncoktatása, mint kiderült, az anyukákat és apukákat a gyerekek tánc iránti lelkesedése „fertőzte meg”. „Tánc közben lelkünkben éreztük őseinket, a nemzedékek együttlétét, egy olyan életérzést éreztünk feléledni, amelyről már szinte-szinte lemondtunk” – osztotta meg a közönséggel Fülöp Szabolcs dályai lelkipásztor, a felnőtt tánccsoport egyik tagja.

Az est és az azt megelőző háromnapos ünnepvárás meghívottja volt a püspökladányi Kenderkóc Táncegyüttes, amely rimóci, hortobágyi táncokat vitt színre. Az 1999-ben alapított Kenderkóccal 2005-ben egy nemzetközi fesztiválon ismerkedtek meg a kékiringósok, az azóta egyre szorosabbá váló testvérkapcsolat egyik alapköve a tapasztalatcsere.

Másfél évtizedet néhány órába sűrítve felidézni nem egyszerű feladat, mi több, a Kékiringó Néptánccsoport tette mindezt úgy, hogy közben jutott idő a nosztalgiázásra, a nevetésre és a sírásra is. A tánccsoport munkája nemcsak a színpadon, hanem a Művelődési Ház előcsarnokában kiállított számtalan fotón, emléklapon és plakáton is megelevenedett.