A Közösségi Kártya használatára ösztönöztek

Lezárult a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (SZKA) Jótékony Kedd programjának csúcspontja, az eredményeket sajtótájékoztatón értékelték. A jó cselekedetekre ösztönző projektet egy hónapos kampánnyal népszerűsítették, a program során pedig több akciót is indítottak.

Fülöp-Székely Botond

2014. december 04., 11:282014. december 04., 11:28

„Bár kevés volt a felkészülésre fordított idő, mégis úgy érzem, elértük célunkat, ugyanakkor a hibákból is tanultunk” – értékelt Csáki Rozália, az SZKA ügyvezető igazgatója. Kedden lezárult a Közösségi Kártya használatát ösztönző akciójuk, melynek az volt a lényege, hogy jutalomban részesítik azt a tíz személyt, aki legtöbbször vásárol kártyával.

Komsa Csongor, a partnerként bekapcsolódó Elan Trió üzletlánc marketingigazgatója elmondta, náluk kedden, december 2-án harminc százalékkal többen – összesen 1300-an – vásároltak a kártyával. Az így befolyt összeget vállalatuk megduplázta, több mint hétszáz lejjel gazdagítva az alapítványt. A marketingigazgató örömmel nyugtázta az emberek hozzáállását, látva, hogy jó cél érdekében képes összefogni a közösség.

Szintén megduplázták a kártyák használata során begyűlt összeget a Réka Gyógyszertárban, és támogatásként az alapítványhoz juttatták. Mint kiderült, az első helyen végzett támogató 48-szor vásárolt egy hónap alatt az akció szabályai szerint. Ő és a további díjazottak az Udvarhelyi Útlevélből, illetve vásárlási utalványokból álló ajándékokat péntektől számítva egy hétig vehetik át az SZKA székhelyén (Kossuth Lajos utca 20. szám). A díjazottak listáját az alapítvány honlapján teszik közzé.

Az SZKA másik, szintén adománygyűjtő programja, a Patkóban megrendezett játékvásár még tart – itt péntekig várják az érdeklődőket, naponta déli 12 és délután 4 óra között.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Nem tiltják ki a játéktermeket Székelyudvarhelyről, de szabályozzák a működésüket

Hamarosan négyzetméter-alapon kiszámolt összegért válthatják ki éves működési engedélyüket a székelyudvarhelyi játékterem- és fogadóiroda-tulajdonosok – derült ki a lakossági fórumon, ahol a szerencsejátékokat szabályozó tervezetet is bemutatták.

Nem tiltják ki a játéktermeket Székelyudvarhelyről, de szabályozzák a működésüket
Hirdetés
2026. április 09., csütörtök

Gálakoncerttel zárul a IV. Korondi Nemzetközi Fúvószenekari Verseny

Ünnepi gálakoncerttel zárul a IV. Korondi Nemzetközi Fúvószenekari Verseny: az eseményt pénteken 19 órától tartják a korondi Pál Lajos Művelődési Otthonban.

Gálakoncerttel zárul a IV. Korondi Nemzetközi Fúvószenekari Verseny
2026. április 08., szerda

Bicikliút és járda épülhet az országút mentén Szentegyháza és a szelterszi eltérő között

Fontos pályázatot nyert a szentegyházi önkormányzat, amelyből járdát és bicikliutat építhetnek a 13A jelzésű országút mentén a település nyugati határától a szelterszi eltérőig. Mindemellett elektromos kerékpárokat is vásárolhatnak.

Bicikliút és járda épülhet az országút mentén Szentegyháza és a szelterszi eltérő között
2026. április 08., szerda

Segítséget nyújtanak levélszavazatok leadásában

A levélszavazatok leadásával kapcsolatos ügyintézésben nyújt segítséget az RMDSZ székelyudvarhelyi szervezete. Az érdeklődők az azonosító nyilatkozat kitöltésében, valamint egyéb technikai kérdésekben is támogatást kaphatnak.

Segítséget nyújtanak levélszavazatok leadásában
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Csütörtökön szünetel a gázszolgáltatás Csekefalván

Munkálatok miatt szünetelni fog a földgázszolgáltatás a Szentábrahám községhez tartozó Csekefalván – tájékoztat közleményében a gázszolgáltató.

Csütörtökön szünetel a gázszolgáltatás Csekefalván
2026. április 07., kedd

Közvitát szerveznek Székelyudvarhelyen a játéktermek szabályozásáról

Székelyudvarhelyen közvitára bocsátják a játéktermek működésének szabályozását érintő kérdéseket.

Közvitát szerveznek Székelyudvarhelyen a játéktermek szabályozásáról
2026. április 06., hétfő

Ahol éjfélkor kezdődik a locsolás és a lányokat is elkérik a háztól

A környéken egyedinek számító hagyomány él Bögözben, ahol húsvét vasárnapján éjfélkor gyűlnek össze locsolni a fiatalok és zenészek kíséretében éjszaka látogatnak el a lányos házakhoz. Idén mi is részt vettünk az eseményen.

Ahol éjfélkor kezdődik a locsolás és a lányokat is elkérik a háztól
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Útfelújítás zajlik Parajd községben, ezért zárták le az utat Alsó- és Felsősófalva között

Habár az anyagiak utalásától függ, hogy mennyire sikerül haladni a munkálatokkal, jelenleg is zajlik az utcák felújítása Parajd községben. Ezen projekt miatt kellett lezárni az utat Alsó- és Felsősófalva között, ahol egy hidat fognak elbontani.

Útfelújítás zajlik Parajd községben, ezért zárták le az utat Alsó- és Felsősófalva között
2026. március 29., vasárnap

Szünetelni fog az áramszolgáltatás Székelyudvarhelyen

Több utcában fog szünetelni az áramszolgáltatás kedden reggel kilenc és délután négy óra között, mivel karbantartási munkálatokat fog végezni a szolgáltató – tájékoztat Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.

Szünetelni fog az áramszolgáltatás Székelyudvarhelyen
2026. március 28., szombat

Bejegyzetlen motorkerékpárral és jogosítvány nélkül is közlekedtek Udvarhelyszéken

Rendszám nélküli motorkerékpárral közlekedett egy férfi Székelyudvarhelyen, egy másik pedig vezetői engedély nélkül ült a kormányhoz Homoródszentmárton községben – derül ki a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből.

Bejegyzetlen motorkerékpárral és jogosítvány nélkül is közlekedtek Udvarhelyszéken
Hirdetés