Csupa szív bérszülők

•  Fotó: Lukácsi Lehel

Fotó: Lukácsi Lehel

Domi bácsi és Anikó néni – ahogyan nevelt gyerekeik szólítják őket – a rendkívül kevésnek számító hét udvarhelyszéki nevelőszülőpár egyike. A véletlenek hozták össze őket és öt nevelt gyereküket, három év alatt hivatásos, ám boldog családdá kovácsolódtak össze.

Széchely István

2014. augusztus 12., 11:442014. augusztus 12., 11:44

Öt gyereket nevelnek, és nemsokára jön a hatodik, ám nem baba, hanem egy nyolcadikos fiú, aki a négy lány mellett a második fiú lesz a családban. Hivatásos család ez, a tényeket teljesen lecsupaszítva a pénz miatt vannak együtt, a valóság azonban ennél jóval árnyaltabb, és szerencsére szebb is. Lényegében egy boldog családot alkotnak, ami a hagyományostól annyiban különbözik, hogy a szülők és gyerekek között nincs vér szerinti kötődés, és előbbiek fizetést kapnak szülői munkájukért, mégis könnyen lehet, hogy ebben a családban kevesebb a feszültség, mint sok valódi családban. Bán Domokos és Molnár Anna tíz éve alkotnak egy párt, de három éve kezdtek új életet nevelt gyermekeikkel Siménfalván, akkor lettek hivatásos nevelőszülők.

„Névnapomra kaptam három gyereket”

Mindkettőjüknek vannak gyerekei, unokák is, közös gyermekük nincs, de öt gyermeket nevelnek most közösen, és még ebben a hónapban érkezik a hatodik. Domokos Siménfalván született, de többéves magyarországi munkavállalás után költözött haza. Nem volt könnyű a kezdetekben, meséli Anna, aki Gyergyószékről származik és idegenként érkezett a faluba, nem ismert senkit, a környezetet is meg kellett szoknia, akárcsak a gyerekek, akik közül három már a gyermeknevelési tanfolyam befejezése utáni napokban megérkezett. Névnapjára kapta őket – emlékszik vissza mosolyogva a tágas ház ebédlőjében, amelynek falait gyermekrajzok díszítik. Hamar megszokták az új környezetet, a gyerekek is hamar összebarátkoztak a falubeli gyerekekkel, de régebbi barátaikkal is tartották a kapcsolatot. Korábban ugyanis más nevelőszülőknél, más településeken voltak.

A gyerekek négy, nyolc, tizenkettő és tizenöt évesek, a két kisebb és a három nagyobb testvérek, utóbbiak közül a nagyobbik lány és az egyetlen fiú egy ikerpárt alkot, akiket a kórházban „felejtettek” vér szerinti szüleik, majd később kisebb testvérüket is. A kisebbik testvérpár azért került be a gyermeknevelési rendszerbe, mert szüleik nem tudtak megfelelő körülményeket teremteni nevelésükhöz, de édesanyjuk rendszeresen látogatja őket, és a nagyobb gyermekeket is korábbi nevelőszüleik.

Már a kezdetekben megbeszélték a gyermekekkel, a legkisebbet is úgy nevelték – aki még kétéves sem volt, amikor hozzájuk került –, hogy ők a nevelőszüleik, így a gyerekek Domi bácsinak és Anikó néninek szólítják őket – magyarázza Anna, majd fotókat hoz, mint mondja, csak nekünk, mert a gyerekek személyiségi jogai miatt nem mutathatjuk meg őket.

Füzetekbe ragasztott emlékek

Füzetekbe ragasztott, boldog gyermekeket ábrázoló képeket mutat, ezek voltaképpen naplók, amelyekben színes rajzok, gyerekkézlenyomatok és írások vannak, fotó a legutóbbi strandolásról vagy az anya júliusi látogatásáról. Rögzítik a közös élményeket, hogy ha majd el kell válniuk, a gyerekek magukkal tudják vinni az emlékeket. Ezt azonban nem szeretnék, már családdá váltak – mondják mindketten. Anna korábban egy dajkaképzőt is elvégzett, óvodában dolgozott, ez a munka azonban teljesen más, ez nem ér véget nyolc óra után, de sokkal szebb is – fogalmaz Anna.

Hozzáfűzi, nagyon jó érzés látni a fejlődést, például azt, hogy az egyik lány színtízessel fejezte be a tanévet, de a másik nagyobb lány is kilencesnél magasabb átlaggal, és a többi gyerek is jó tanuló, átlaguk folyamatosan nőtt az elmúlt években. Szerinte a bérszülő tevékenysége nem is munka, inkább hivatás, amiből ugyan nem lehet meggazdagodni, de úgy, hogy állatokat tartanak és zöldséget is termesztenek, ki tudnak spórolni egy közös nyaralásra való pénzt vagy a gyerekek kirándulásaira valót.

Megtérül a szeretet

Két gyerek most éppen nyaral, a másik három az udvaron van, a két kisebb visongva szaladgál, és kergetnek egy lufit a gyepen. Anna elmondta azt is, hogy a gyerekek részt vesznek a házimunkákban is, besegítenek az otthoni teendőkbe, mint ahogy az egy átlagos családban történik, ezt mindig is fontosnak tartotta. Aki nem szereti a gyerekeket, a gyermeknevelést, annak nem ajánlja, hisz úgysem boldogulna, de aki igen, annak érdemes belevágnia, nagy elhivatottság és sok szeretet kell hozzá, de ez mind megtérül – mondja Anna.

Beszédes számok

Udvarhelyszéken egyébként mindössze hét hivatásos nevelőszülő, család van, miközben a gyermeknevelési rendszerbe majdnem kétszáz gyerek került be innen, tehát nagy a hiány bérszülőkből – tudtuk meg Péter Emőkétől, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság hivatásos nevelőszülőket foglalkoztató osztályának vezetőjétől. A hét udvarhelyszéki nevelőszülővel együtt Hargita megyében összesen 210 hivatásos gyermekgondozó van, a rendszerben pedig 430 gyerek, közülük 180-an udvarhelyszékiek.

A hivatásos nevelőszülőknél elhelyezett Hargita megyei gyerekek negyven százaléka az udvarhelyi, keresztúri zónából származik, azaz itt élnek biológiai szülei, nevelőszülőből viszont nagy hiány van ebben a térségben – magyarázta az igazgatóság munkatársa. Ez azért gond, mert az innen származó gyerekek többségét kénytelenek a megye más részein elhelyezni, leginkább a csíki zónában, viszont a távolság miatt sokszor nem tudnak megfelelő kapcsolatot tartani a biológiai szülők gyerekeikkel, például azért, mert egyszerűen nincs pénzük egy menettérti buszjegyre. Nem tudni a pontos okát annak, hogy Udvarhelyszéken miért ilyen kevés a bérszülő, elképzelhető, hogy itt több a munkalehetőség – véli az osztályvezető.

Nevelőszülőket keresnek

Az igazgatóság azonban most munkalehetőséget kínál potenciális Udvarhely és Keresztúr környéki nevelőszülőknek, bővíteni szeretnék itt a bérszülők létszámát. A nevelőszülők bére a középfokú végzettségű szociális dolgozókéval megegyező, a minimálbérnél valamivel magasabb, de a nevelt gyermekek számával megegyezően természetesen halmozódik, ezenkívül a gyerekek után különböző juttatásokat is kapnak élelmiszerre és tisztítószerekre, illetve ruhaneműre is. A gyermekvédelmi igazgatóság három évre ajánl munkaszerződést azoknak, akik majd magukhoz vesznek legalább két, családjukat nélkülöző, rászoruló gyereket. A jelentkezőknek egy ingyenes, nagyjából kéthetes hivatásos nevelőszülői képzésen kell részt venniük, nevelőszülői minősítésük is három évre szól, háromévente meg kell azt újítani, de a munkaszerződést mindkét fél bármikor felbonthatja, tehát ez nem jelent hároméves elkötelezettséget – tudtuk meg Péter Emőkétől.

A jelentkezők számára feltétel az is, hogy egészségi állapotuk, erkölcsi és személyiségjellemzőik megfelelők legyenek a szülői kötelezettségek teljesítése szempontjából, például ne legyenek büntetett előéletűek, valamint hajlandók és alkalmasak kell legyenek legalább két gyerek gondozására. Használatukban megfelelő lakás kell legyen, amely alkalmas az élelem elkészítésére, pihenésre, tanulásra, valamint elegendő személyes teret tud biztosítani a lakók és az elhelyezett gyermekek számára.

Az érdeklődők személyesen az igazgatóság székhelyén, Csíkszeredában, a Szabadság tér 5. szám alatt, a harmadik emeleten található 310-es irodában kaphatnak további információkat, illetve 7–16 óra között a 0266–207 769-es, valamint a 0733–553 068-as telefonszámon, az interneten a www.gyerekvedelemhr.ro címen, elektronikus levelet pedig a peter.emoke@dgaspchr.ro e-mail címre küldhetnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés