A 2012-es évben 13-mal kevesebb közúti baleset történt Udvarhelyszéken, mint egy évvel korábban. A súlyos balesetek száma nem csökkent, a halálos kimenetelűek viszont megfeleződtek – derült ki a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság 2011-es és 2012-es évekre szóló statisztikáiból.
2013. január 06., 19:292013. január 06., 19:29
2013. január 06., 19:342013. január 06., 19:34
A balesetek előfordulásai nem követnek semmiféle sémát, tehát nincsenek veszélyesebb helyek a többinél, a szerencsétlenségek legfőbb oka a figyelmetlenség. Gheorghe Filip, a megyei rendőrség szóvivője elmondta, 2011-ben 115, 2012-ben pedig 102 baleset volt Udvarhelyszék útjain, ezek közül mindkét évben 47-et nyilvánítottak súlyosnak. A halálos balesetek száma azonban megfeleződött: míg 2011-ben tizenkettő volt a környéken, 2012-ben csak hat. A súlyos sérültek száma 2011-ben 68, 2012-ben 55 volt. Székelyudvarhely határain belül 2011-ben 42 balesetből 13, 2012-ben pedig 31 balesetből 14 volt súlyos. A súlyos sérülések száma 2011-ben 29, 2012-ben már csak 17 volt. Mindkét évben egy-egy halálos közúti balesetet jegyeztek a városban.
Megkértük Viorel Ioját, a székelyudvarhelyi rendőrség közlekedésrendészeti osztályának parancsnokát, hogy vázolja fel a közlekedési balesetek főbb okait. „A halálos kimenetelű, valamint a súlyos, illetve könnyebb sérülésekkel járó baleseteknél az okok nagyjából ugyanazok. A járművekkel történő balesetekben legtöbbször a gyalogosok figyelmetlensége is közrejátszott. Előidéző okként a gyorshajtásnak is nagy szerepe volt. A kormánynál való elalvás és más elfoglaltságok, mint telefonálás, számítógépre való figyelés, zárták a vezető okok sorát” – magyarázta a parancsnok.
Filip azt állította, hogy az ittas vezetés önmagában nem ok egy baleset előidézéséhez. „Például megtörténik, hogy egy részeg gyalogost ütnek el, az ok attól még lehet a jármű vezetőjének a figyelmetlensége. De úgy látszik, hogy az utóbbi évek sűrűbb ellenőrzéseinek és az ittas vezetés szigorú büntetésének megvolt a hatása. Nem azt mondom, hogy megoldódott a probléma, de az utolsó 170 baleseti iratcsomóban csak 37 alkalommal jegyeztük fel közrejátszó tényezőként az alkoholfogyasztást. Persze ez is sok, és óva intünk mindenkit attól, hogy alkoholfogyasztás után a kormány mögé üljön. Igyekezzünk pihenten vezetni, hisz nem kell innia valakinek ahhoz, hogy kimerülten elaludjon. Lassuljunk le! A gyorshajtás még mindig vezető szerepet tölt be a baleseteket előidéző okok között. Figyeljünk oda magunkra és mások közlekedésére is, ne engedjük figyelmünket elterelni. Egy baleset pillanatok alatt megtörténik, és utána már csak statisztika. Mindenkinek érdeke ez, hisz a legtöbb baleset nem csak egy áldozattal jár” – tanácsolta a szóvivő.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!