Csökkent a hajléktalanszállón lakók száma

A kemény fagyok ellenére csökkent a székelyudvarhelyi hajléktalanszállón lakók száma, de ez csupán a szükségmegoldásként létesített fekhelyek megüresedését jelenti, a menhely továbbra is tele van.

Széchely István

2013. január 09., 16:432013. január 09., 16:43

2013. január 09., 17:472013. január 09., 17:47

A tél eddigi leghidegebb időszakának beköszönte ellenére csökkent a székelyudvarhelyi hajléktalanszálló állandó lakóinak száma. Múlt év végén még tizenheten éjszakáztak rendszeresen a tizenkét férőhelyes menhelyen – többen pótágyakon, illetve szükségmegoldásként a folyosón létesített fekhelyeken –, mostanra viszont tizenhárman maradtak – tudtuk meg Szász József gondnoktól. Két férfi és egy nő nem jár már a menhelyre a karácsonyi időszak óta. Nem tudni, mi lett velük, egyikük dolgozott valahol a nyáron, talán ott fogadták vissza – mondta el a hallomásból szerzett információkat.

Ugyanakkor azt is megtudtuk tőle, hogy megszűnt a hajléktalanok mentős „taxiztatása”, ami korábban megoldhatatlannak tűnő problémát jelentett a mentőszolgálat számára. Mint azt múlt hónapban megírtuk, a mentősöknek – lakossági bejelentés nyomán –  gyakran kellett az utcákról hajléktalanokat begyűjteniük, akiket a sürgősségi osztály után a hajléktalanszállóra vittek. Néhány alkalmi „utason” kívül három hajléktalan is volt, aki abban az időben mindennap így ment a szállóra, tulajdonképpen taxiztak a mentővel. Hiába kérték őket többször is, hogy éjszakára menjenek a menhelyre, általában erősen ittasak voltak, és ilyen állapotban nehéz volt velük szót érteni. Az említett három eltűnt hajléktalan volt az, akiket rendszeresen mentő vitt a hajléktalanszállóra.

Egyébként a szállón lakóknak az erős fagyok miatt most már napközben sem kell elhagyniuk az egyébként éjszakai menedékként működő helyet, többségük él is ezzel a lehetőséggel. Három személynek – akik nem is tudják elhagyni a szállót – a Caritas szállítja az ebédet, a többiek elmennek érte, illetve kisebb beszerzőutakra, de rendszerint hamar visszatérnek a hideg miatt – mondta el a menhely gondnoka.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés