
Fotó: Barabás Ákos
Többen is panaszkodnak Székelyudvarhelyen a Homoród utcai fahídra. A burkolati deszkák helyenként meglazultak, gépjárművel csak nagyon lassan ajánlott áthaladni rajta, az egyik korlát pedig megsérült.
2016. május 24., 13:222016. május 24., 13:22
Egy közelben lakó szerint nemcsak a híd állapota okoz gondot, hanem a Szejke elgazosodott medre is, amely miatt a patak egy erősebb esőzés alkalmával kiönthet.
„Nem tudom, honnan gyűlik össze ennyi szemét. Tavaly is legalább háromszor kitakarítottuk. A hét végén néhány önkéntes ismét megtette, de nem fog sokáig tartani. A meder növényzetét is ki kellene pucolni, visszataszító a mostani állapot.”
A városgazdálkodási osztálynál érdeklődve azt a választ kaptuk, hogy új hidat egyelőre nem fognak építeni, viszont a héten elvégzik a szokásos karbantartási munkálatokat. „A meder növényzetének kivágása a vízügy dolga, de mi is besegítünk. Amihez nem kell gépi munka, azt a szociális segélyben részesülőkkel elvégeztetjük” – közölte Ülkei Zoltán osztályvezető. A sérült korlátról a városházát is értesítették, valószínűnek tartják, hogy valaki autóval nekihajtott. A héten azt is megjavítják – hangzott az ígéret.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.
szóljon hozzá!