
Fotó: Veres Nándor
Négy székelyudvarhelyi kulturális intézmény – a városi könyvtár, a Művelődési Ház, a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Táncműhely – jelenlegi vezetőinek hároméves munkáját értékelte a fenntartó udvarhelyi önkormányzat. Az elbírálás nagy felháborodást keltett, civilek online aláírásgyűjtést szerveztek, melyben egy másik, objektív elbíráló bizottság létrehozását, illetve az értékelés megismétlését szorgalmazzák.
2012. november 11., 18:282012. november 11., 18:28
2012. november 12., 10:322012. november 12., 10:32
Négy kulturális intézmény menedzserének 2009–2012 közötti tevékenységét értékelte a fenntartó, a folyamat első részeként az érintettek – Nagy Pál, a Tomcsa Sándor Színház igazgatója, Szabó Károly, a városi könyvtár igazgatója, Elekes Gyula, a Művelődési Ház igazgatója és Miklós Levente, az Udvarhely Táncműhely igazgatója – a hároméves periódusra vonatkozó tevékenységi beszámolójukat nyújtották be. Ezeket a helyi képviselő-testület által kinevezett háromtagú – két szakemberből és a fenntartó egy képviselőjéből álló – bizottságok elemezték, és egytől tízig tartó skálán értékelték. Az így kapott értékelés után dőlt el, hogy ki vehetett részt a november elején lezajlott szóbeli vizsgán.
Az írásbeli és szóbeli értékelésen Elekes Gyula kapta a legnagyobb jegyet, 9,04-et, Szabó Károly 8,58-at, Nagy Pál pedig 8,41-et kapott, Miklós Leventét pedig be sem hívta interjúra a bizottság, hisz hároméves beszámolóját csak 4,93-asra értékelték. Mivel a könyvtár és a színház igazgatójának általánosa nem érte el a kilencest, ezért tisztségük megtartásáért versenyvizsgán kell részt venniük, Szabó Károly azonban korábban kijelentette: az adott körülmények között tovább nem vállalja a menedzseri pozíciót.
A kultúrigazgatók november 9–12. között nyújthatják be óvásaikat a fenntartóhoz, mint kiderült, ezzel a lehetőséggel mind Nagy Pál, mind Miklós Levente élni fog. A végleges eredményt ezek után, november 16-án teszik közzé.
Civilek a politikamentes kultúráért
A kulturális intézmények vezetőinek elbírálása nagy felháborodást keltett az udvarhelyiek körében: a civilek aláírásgyűjtést kezdeményeztek „Ne használják kulturális értékeinket politikai tisztogatásra!” jelszóval. Az online kitölthető petíció szövege: „Alulírottak, akik fontosnak tartják Székelyudvarhely kulturális sokszínűségét, a művelődéssel és művészettel foglalkozó intézményeink függetlenségét, politikamentességét, felkérjük a város vezetőségét, hogy álljon el ezen intézmények vezetőinek politikai alapon történő eltávolításától. Továbbá kérjük, hogy a Tomcsa Sándor Színház, az Udvarhely Táncműhely, a Városi Könyvtár és a Művelődési Ház vezetői munkájának az elbírálására hozzanak létre egy objektív, szakemberekből álló bizottságot. Szeretnénk azt hinni, hogy a város kulturális életéért folytatott munka nem válik politikai csatározások tárgyává. Köszönjük!”
A kezdeményezéssel rokonszenvezők a www.petitieonline.ro/petitie/56630147/semneaza internetes linken csatlakozhatnak a civil kezdeményezéshez.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!