Civil Nap – családi körben

•  Fotó: Farkas Antal

Fotó: Farkas Antal

Igazán családias hangulatú rendezvénysorozattal zárult a negyedik székelyudvarhelyi Civil Napok: a szervezésből részt vállalt civil szervezetek szórakoztató programokkal várták a Csicser Tangazdasághoz betérőket. Az ostorfonástól a főzésig és állatsimogatásig minden korosztály találhatott neki megfelelő tevékenységet.

Kovács Eszter

2014. május 25., 18:202014. május 25., 18:20

2014. május 25., 18:422014. május 25., 18:42

A Márton Áron téren tartott Civil Nap meghosszabbításaként idén először a Csicser Tangazdaságban folytatódott a rendezvény, több helybéli civil szervezet mintegy tizenöt tevékenységgel kecsegtette a részvevőket: volt közösségi szaladás, túra, kézműves tevékenységek, állatsimogatás és szekerezés, sajtkészítés és kenyérsütés stb.

„A bejáratnál mintegy száz személy regisztrált, a pici gyerekeket is beleszámolva azonban több mint százan vettek részt a programokon. A célunkat elértük, hisz nagyon sok család látogatott ki a farmra, hogy velünk együtt töltse a szombatját” – számolt be Tankó Ágnes önkéntes, szervező. A részvevőktől még a cudar idő is elriadt, így a Civil Nap a késő délutánba nyúlt. „Ötven literes bográcsban a szülők, a felnőttek segítségével főztünk egy jó pityókás tokányt, melyet cikakáposztával a helyszínen közösen fogyasztottunk el” – mesélte a szervező.

Az idén kétnaposra rendezett Civil Napok elsődleges célja megismertetni a helybéli civil szervezeteket, tevékenységeiket a nagyközönséggel, nem utolsósorban felhíva a figyelmet az önkéntesség fontosságára, társadalmi szerepére. „Határozottan állíthatjuk, hogy megérte megrendezni a Civil Napokat, a szülők, az apróságok és mi, szervezők is nagyon jól éreztük magunkat” – lelkendezett Tankó Ágnes.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés